3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Strand 2018

2018. július 4.

III. Petőfi Zenei Díj: Indul a közönségszavazás!

Copyright:

A Petőfi Zenei Díj nominálásának alapját a Petőfi Rádió 2017. március 1. és 2018. március 1. között legtöbbet játszott 150 magyar dala képezte.

“Idén is a 200 fős, elismert zenészekből, producerekből, zenei szerkesztőkből, újságírókból, koncert- és fesztiválszervezőkből álló Akadémia tagjai választották ki a kategóriák 5-5 jelöltjét. Egyáltalán nem volt könnyű dolguk, hiszen rengeteg megvétózhatatlan sláger és azok előadói közül kellett kiválasztaniuk a legjobbakat. Akadtak holtversenyek, volt, ahol mindössze néhány szavazat döntött a top 5-be jutásnál!” - tudtuk meg Filutás Annától, a STRAND Fesztivál és a Petőfi Zenei Díj projektvezetőjétől.

A jelöltekre június 30. és július 26. között a www.petofilive.hu oldalon szavazhat a közönség, és az Akadémia tagjai is újra voksolnak. A végeredményt e két kör szavazatainak összessége adja majd. Nyolc kategóriában vehetik át a Petőfi Zenei Díj szobrát az első helyezettek: az év dala, az év zenekara, az év férfi- és női előadója, az év videoklipje, az év koncertje, az év DJ-je és az év felfedezettje részesül a rangos elismerésben.
 
A szervezők fontosnak tartják, hogy az eredmény az utolsó pillanatig titokban maradjon, ezért a borítékok kibontásáig azt kizárólag a szavazást felügyelő közjegyző tudhatja majd.

2016-ban Bereményi Géza, 2017-ben pedig Demjén Ferenc kapta a Petőfi Zenei Díj életmű-díját, amit idén a magyar rock egyik legikonikusabb zenésze, Tátrai Tibor vesz át Zamárdiban.


A gitáros-dalszerző játszott a Juventusban, a Syriusban, és a Tűzkerékben, Radics Béla zenekarában is, amelynek olyan pop-rock legendák is tagjai voltak, mint Póka Egon, Som Lajos és Demjén Ferenc. Zenélt Török Ádámmal a Miniben, Charlie-val az Olympia zenekarban és a Generálban, Frenreisz Károly mellett az Új Skorpióban, de meghatározó tagja volt a Hobo Blues Bandnek is.


1987-ben létrehozta saját együttesét, a Tátrai Bandet, amely olyan kiváló zenészekkel jutott a csúcsra, mint Charlie, Pálvölgyi Géza, Solti János és Papp Tamás. Lemezeiken örökzölddé vált slágerek kaptak helyet, többek között nekik köszönhetjük a New York, New York, az Illúziók nélkül, vagy az Utazás az ismeretlenbe című dalokat is. 


Tátrait közel 50 éve tartó karriere során számtalan rangos díjjal, többek között a Magyar Köztársaság Érdemrend tisztikeresztjével, Liszt Ferenc-díjjal, valamint Fonogram díjjal jutalmazták, 2016-ban pedig megkapta a Magyarország Érdemes Művésze kitüntetést is.


 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2018. augusztus 24.

A STRAND Fesztiválon adták át a Petőfi Zenei Díjakat

Kedd este harmadik alkalommal adták át a Petőfi Zenei Díjakat – ezúttal a Zamárdi STRAND Fesztivál nyitónapján.  Kilenc kategória jelöltjei versengtek azért, hogy átvehessék a bronzból készült Petőfi-szobrokat, Verebélyi Dia képzőművész alkotását. A nomináltak közé azok kerülhettek, akik dalai az elmúlt egy évben a legtöbbet szerepeltek a Petőfi Rádió műsorán. Tovább

2018. augusztus 19.

Itt a Strand új himnusza

Nyár, fesztiválok, csajozás, féktelen szabadság, majd a másnap és a homályos emlékek. Az érzést ismerjük, dalt viszont eddig nem csatolhattunk hozzá, legalább is a Cloud 9+ zenekartól. A srácok nagy szakértői a partizásnak, így könnyűszerrel dobták össze az idei szezon biztosan legpörgősebb buli,- és fesztiválhimnuszát, amelyhez csatlakozott Járai Márk (Halott Pénz) és Fura Csé (Follow The Flow) is. Tovább

2018. július 26.

Új helyszínek a STRAND Fesztiválon

Egy hónap múlva már javában zajlik a STRAND Fesztivál, amelyre a legfontosabb hazai zenekarok és előadók mellett olyan világsztárok érkeznek Zamárdiba, mint a Thirty Seconds to Mars, Robin Schulz, Rag‘n‘Bone Man vagy éppen Fritz Kalkbrenner. A mai napon újabb helyszínekről,  programokról és fellépőkről adtak hírt a szervezők. Tovább

2018. július 20.

Total Dance a STRANDon

A STRAND Fesztivált is elérte a retro láz, jön a ’90s Retro by Total Dance! A fesztivál zárónapján, augusztus 25-én színpadra lépnek a ’90-es évek ikonikus előadói és felcsendülnek a legnagyobb buli slágerek. Az MVM Nagyszínpadon láthatjuk a Snap! és DJ Sash! fellépését, majd jönnek a korszak ismert magyar slágerei a Kozmix, a V-tech, a Hip Hop Boyz az UFO és Mr Rick előadásában. A fesztivált a töretlen népszerűségnek örvendő, állandó teltházzal büszkélkedhető NECC Party zárja. Időutazásra felkészülni! Tovább

2018. július 3.

Itt a Petőfi zenei díj show-műsora!

A grandiózus Petőfi Zenei Díj showja ebben az évben új helyszínt kapott: a Balaton partján, Zamárdiban, a STRAND Fesztivál nulladik napján vehetik át díjaikat a kategóriák győztesei. "A Petőfi Zenei Díj megalapításával az volt a célunk, hogy egy olyan nívós zenei eseményt hozzunk létre, ahol méltó módon megünnepelhetjük a legsikeresebb dalokat és a legnépszerűbb hazai előadókat. A végeredményt a szakma és a közönség együtt dönti el, így mi is izgatottan várjuk a gálát és a végeredményt." – mondta el Tiszttartó Titusz, a Petőfi Rádió csatornaigazgatója.
 
  Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky