3428 zenekar 12453 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. június 16.

Margaret Island kompkoncert a Balaton közepén

Copyright:

Júniusban ismét elindul a két komp a Balaton két partjáról, hogy a tó közepén összekapcsolódva felejthetetlen helyszínéül szolgáljanak a egy újabb kompkoncertnek. Ezúttal a Margaret Island lép színpadra június 22-én.

A kompkoncertek ötlete 2013-ban pattant ki a MOL Nagyon Balaton szervezőinek fejéből, és azóta töretlen népszerűségnek örvend. Nem is csoda, hiszen a helyszín teljesen egyedi, a látvány lenyűgöző, a hangulatról pedig eddig olyan nevek gondoskodtak már, mint a Vad Fruttik, a Kiscsillag, a Tankcsapda, a Stereo MC’s, de májusban teltkomp előtt játszott a Halott Pénz is. Idén még két alkalommal lehet kipróbálni az egyedülálló élményt, amikor elindul a két komp a Balaton két oldaláról, Szántódról és Tihanyból. A tó közepére érve, nagyjából a nap lementével egy időben összekapcsolódnak, összenyitva a közönség előtt a két komp fedélzetét, és az itt kialakított színpadon lép fel júniusban a Margaret Island, szeptember 8-án pedig az idén 50. születésnapját ünneplő Ákos. A naplementében elinduló, és esti sötétben végződő koncertek alatt a nyári Balaton legszebb arcát mutatja a résztvevőknek. A látvány és a fellépők mellett büfé,  ülőhelyek és hangulatfények teszik teljessé az élményt.

Ezúttal a budapesti helyszínről nevet kapó, ám mégis balatoni kötődéssel is rendelkező Margaret Island játszik majd a Balaton közepén. A Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint alkotta zenekar 2013-ban alakult, azóta egyre népszerűbbek, állandó vendégei a magyar fesztiváloknak és a legismertebb kluboknak. Alternatív popzenéjük tökéletesen passzol majd a Balatoni környezethez. „Óriási megtiszteltetés számunkra, hogy mi is részesei lehetünk a kompkoncert nyújtotta élménynek, nagyon várjuk már, hogy a Balaton közepén játszhassunk!” – mesélte Lábas Viki, a zenekar énekese.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2023. május 12.

Sztárparádéval és közel 100 programmal jubilál a VéNégy Fesztivál

Óriásbábok, akrobaták, világító medúzák, gigantikus fémoroszlán, üstdobokon megszólaló ókori görög költészet, a történelem hőseit megidéző táncok, virtuális és zenei utazás – a színházi és zenei élet sztárjait, valamint feltörekvő csillagait felvonultató, szédítően gazdag összművészeti programkavalkáddal vár a 10-ik VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A palettát családi és természetjáró programok, workshopok, valamint filmvetítések is színesítik, de képzőművészeti installációk és táncház is várja az érdeklődőket június 22. és 25. között Nagymaroson. A fesztivál továbbá otthont ad a VéNégy Fesztivál és 5műVészeti Évzáró eseménynek, amelynek házigazdája a Színház- és Filmművészeti Egyetem. Tovább

2023. május 11.

Sziget, újra a régi fényében

Számos területen megújulás jellemzi az idei Szigetet, így a látványvilág, a vendéglátás, a fenntarthatóság terén vagy a kényelmi szolgáltatások sorában. Néhány programhelyszín helyet vált, néhány új köntöst kap. Ami marad, az a kihagyhatatlan Sziget-feeling és a programok változatossága, a műfaji sokszínűség jegyében. Tovább

2023. május 3.

Balkán - ahogy még nem hallottad

A BALKAN:MOST Fesztivál, a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program legfontosabb világzenei programja friss, ezerféle balkáni zenével tölti meg Veszprém festői helyszíneit szeptember 7-9. között.  Az ingyenes szabadtéri fesztivál elsőként mutatja be a térség világzenei színterének valódi arcát. Neofolk, gipsy hop, bosnyák blues, magashegyi ambient és etnojazz – pár kevert árnyalat a fesztivál felfedezésre váró palettájából. A közönséget a Dubioza Kolektiv, Marina Satti, a fúvós jazz fenomén Daniele Sepe és rengeteg feltörekvő balkáni banda koncertjei szórakoztatják, a szakmát a világzene egyik legnagyobb nemzetközi fóruma, a WOMEX közreműködésével megvalósuló háromnapos konferencia hívja össze. Tovább

2023. május 3.

Várják a fesztiválok az önkénteseket

A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén is várja azokat a fiatalokat vagy akár idősebbeket, akik a legmenőbb hazai fesztiválokon illetve koncerteken szeretnének önkéntesként dolgozni. Tovább

2023. április 11.

Zenei újjászületés a Budapest Ritmo fesztiválon

Kezdődik a tavasz egyik legszínesebb felfedezőfesztiválja, a Budapest Ritmo. Április 12–15. között a Bartók Tavasz Nemzetközi Művészeti Hetek keretében megvalósuló eseménysorozat az egyiptomi szakrális zenétől a ciprusi psych-folkig, Izlandtól a Szaharáig elképesztő műfaji és földrajzi sokszínűséggel várja a világzene rajongóit. 20 koncert, 3 DJ-set, 8 film, négynapos utazás a zene körül 4 budapesti helyszínen, amire szakaszokban és retúr is jegyet vehetsz. Idén többek közt Emilíana Torrini és a Colorist Orchestra, a Tamikrest és a Kollár-Klemencz Kamarazenekar koncertjei, kibővült filmprogram és egyedi együttműködések várják a közönséget. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky