3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. május 11.

Odett klippremier: Látsz még

Copyright:

Az idén tíz éves jubileumára készülő Odett újabb dallal vág neki az elkövetkező izgalmas időszaknak. Ősszel ugyanis új lemezzel jelentkezik az énekesnő, melyet október 21-én fog bemutatni az A38 Hajón - ami többek között azért is különleges alkalom, mert tíz évvel ezelőtt épp ezen a napon jelent meg első lemeze is, a Pontos. Az új albumra készülő dalokból az Aranyhalat már ismeri a közönség, hiszen ezzel a számmal nyerte el Odett A Dal 2018 című műsor legjobb dalszövegének járó díjat.

Ezt követi a most bemutatásra kerülő Látsz még, ami több szempontból is különleges. A líraibb hangvételű szerzemény amellett, hogy anyák napján debütál, Odett rajongói készítették, Rónai Domonkos rendező, vágó segítségével. Az énekesnő facebook és instagram oldalán lehetett bekapcsolódni az izgalmas munkába: a résztvevők számukra fontos személlyel, személynek énekeltek el egy-egy adott sort a dalból, melyet rögzítettek és elküldték az alkotóknak. A videóban feltűnnek a Trokán-nővérek is, akik Anna kisfiával énekelve egészítették ki a kezdeményezést.

 

 

A dal történetéről Odett mesélt bővebben:

“Lassan másfél éve foglalkozunk zeneszerzőtársammal, Toldi Miklóssal a Látsz mégen. Tavalyelőtt mutatta nekem Kardos-Horváth Janó szövegét, és egyből beleszerettem. Létezik olyan szöveg, zene, mondanivaló az életben, ami a megfelelő pillanatra vár, szerencsére közben minden vadhajtását lecsípi az idő - jelen esetben a dalnak és tényleg az lesz, amit elképzeltem. Ez most egy ilyen helyzet. Egy olyan fontos köteléket dolgoz fel ez a dal, ami sokkal több annál, hogy ragaszkodsz valakihez, tartozol valahová. Karmikus, ami egyszerre csodálatos és nagyon nehéz. Az életet végülis az ember szüleinek, családjának köszönheti és azoknak a tapasztalatoknak, amit szerzett, szerelmeknek, barátoknak, és azoknak is, akik már nincsenek velünk, mellettünk. Bárhogy is lett és bármi is történt, egyszer újra találkozunk.”

Hamarosan további számok is követik a most megjelent újdonságot, amelyre a nyár folyamán számíthat a közönség. Ezzel egyidőben pedig az új felállásban működő zenekar is bemutatkozik, hiszen a nyári fesztiválszezon állomásaira már az új zenészekkel érkezik Odett. A doboknál Toldi Miklós, gitáron Bécsy Bence, basszusgitáron Miklós Milán játszik.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky