3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2018. április 25.

Margaret Island 4. születésnap a Parkban!

Copyright:

2018. május 3-án a Margaret Islanddel nyitja meg kapuit a főváros legnagyobb szabadtéri klubja, a Budapest Park. Lábas Viki, Törőcsik Kristóf és Füstös Bálint csapata az elmúlt négy évben a szemünk előtt lett kezdő zenekarból vérprofi produkció. Sikerük egyik titka kétségkívül az, hogy a népszerűség ellenére ma is végtelenül őszinte gondolatokat bújtatnak örömzenélésbe. Így kérdés sem fér hozzá, hogy a nemrégiben Junior Artisjus díjjal is kitüntetett csapat koncertje tökéletes nyitóbulija lesz a Budapest Park 2018-as évadának!

A fiatal folk-pop zenekar a koncert előkészületei mellett jelenleg harmadik nagylemezén dolgozik, amelyről elsőként a „Hóvirág” című dal jelent meg klippel együtt. Ezt a dalt Budapesten először a Parkban fogják előadni, de további szerzeményeket is hallhatunk élőben a készülő új albumról. Például a „Legszebb szavak”-at, amelynek szövegébe bizonyos szópárokat a közönség szavazott be. Ennek a dalnak a szövege már korábban megjelent, Kautzky Armand szavalta el a költészet napján, és hamarosan elkészül hozzá a legújabb Margaret Island videó is.

„Nagyon vártuk már a tavaszt. Azért is, mert idén mi nyithatjuk meg május 3-án az ország legnagyobb szabadtéri szórakozóhelyét, a Budapest Parkot. A tavalyi évben kétszer is örömzenéltünk itt több mint négyezer embernek” – meséli Füstös Bálint a zenekar gitárosa.

Az ünnepi koncert vendégzenekara a The Carbonfools lesz, de velük lesz ByeAlex és a Slepp, akikkel előadják közös számukat („Menned kéne”), illetve elfogadta a csapat felkérését a legendás LGT zenekar egykori énekes-gitárosa, Karácsony János is.

 

 

Margaret Island 4. születésnapi koncert
2018. május 3.
Budapest Park (1095 Soroksári út 60.)

Jegyek ITT!

Event

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Seguir

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky