3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Hazai

2018. április 13.

Jónás Vera színes borzongásai Miki357 rendezésében

Copyright:

Nem véletlen a Jónás Vera Experiment klip megjelenésének időpontja, ugyanis az alkotók szerint most, a választások után van a legnagyobb szükségünk arra, hogy levezessük a feszültséget. Ehhez kínál megoldást az új videó, amiben szinte minden felrobban, amit csak fel lehet robbantani.

Eddig csak angol nyelvű saját szerzeményeit ismerhettük, de most elkészült az énekes-dalszerző Jónás Vera első magyar nyelvű dala, a Borzongásaim, amelyhez Miki357 álmodott klipet, ami a rendezőtől már szinte elvárt szokatlanságot hozza. A nagyon színes, slow motion videóban minden szétrobban, de aztán újra összeállva a helyére is kerül. A forgatáson a stáb fedezékbe vonulva figyelte a hivatásos tűzszerész által végzett robbantásokat.

„A dal azokból az élményekből kiindulva született, amiket akkor éltem át, amikor az élet valamely területén a helyemre kerültem. Lehetett ez álmaim albérlete, egy beteljesült szerelem, de akár az a pillanat is, amikor belekóstoltam a legfinomabb kávéba. Elsőre nehéznek tűnt, de a dal szövegírójával, Hegyi Gyurival végül közösen találtuk meg azt a szót, ami pontosan leírja az élményt: mert végül is minden ilyen pillanatba beleborzongtam, nagyon is jó értelemben” – mondta Jónás Vera a dalról.

Vera a zenét a szólóban is újra aktív Vranik Krisztián „Krizsoval” rakta össze, míg a felvételekben részt vett Bécsy Bence és Fenyvesi Márton.
 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Weiter

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Weiter

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Weiter

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Weiter

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky