2018. április 8.
Hosszabb csönd után, újra életjelet hallhatunk a Kistehén zenekarról, ugyanis egyből EP-bemutatót tart 2018. április 20-án pénteken az Akvárium Klub NagyHalljában. A jegyeket még be lehet szerezni elővételben!
A Kistehén zenekar nagy utat járt be 2002-es megalakulásuk óta. A sárga tehenes Sziget reklám apropóján Zene a nyulaknak néven állt össze a banda, de nevük később Kistehén Tánczenekarra módosult, majd elhagyva a tánczenekart, maradt a puszta Kistehén. Lassan 16 éves fennállásuk alatt nyolc nagylemezt jelentettek meg, olyan slágerekkel, mint a Szájbergyerek, a Szerelmes vagyok minden nőbe, a Jó csávó a Markó vagy az Ezt is elviszem. A zenekar amely kezdetben csak félig-meddig vette magát komolyan, mára az alternatív zenei szcéna ismert és meghatározó alakjává nőtte ki magát.
Szövegeik mostanra komoly társadalmi kérdéseket feszegetnek, de az újabb albumokat hallgatva ugyanúgy belefuthatunk nyulakba vagy pár szőrös lemmingbe, mint megalakulásuk idején a tehenekbe. Magukat csak az állatok nyelvén szóló punk intellektüelként definiálják, s talán ez a legtalálóbb jelző erre a meghatározhatatlan módon egyedi zenekarra. Hosszú hónapok csendje után végre nem kell tovább várnunk: 2018. április 20-án egy új EP-t mutat be a zenekar az Akvárium Klub NagyHalljában, eddig soha nem hallott dalokkal. Akiknek pedig a tánczenekaros időszak hiányzik, azoknak sem kell csüggedniük, a zenekar azt ígéri, hogy az összes Kistehén sláger elhangzik majd! Nem csupán egy új EP-t, hanem egy új tagot is bemutat ezen az estén a banda: huszadikán mutatkozik be Sidó Attila, az új gitáros, aki Bujdosó János helyére érkezik.
A koncertre hangolódást a Meg Egy Cukorka brit rockos dallamvilága és koszosan elegáns szövegei biztosítják.
Jegyek ITT kaphatók!