3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2018. január 30. | Jam

Dupláz a Hollywood Undead az Akvárium Klubban

Copyright:

2018. február 12-én és 13-án is magáévá teszi az Akvárium Klub Nagy Hall-ját a Hollywood Undead, ugyanis a nagy érdeklődésre való tekintettel a szervezők kevésnek ítélték az egy dátumot. Ami pedig az egész történetben a legnagyobb csavar, hogy ha ezekre a bulikra már nem férnétek be, akkor június 29-én a VOLT-on már tuti el fogtok rajtuk férni, mert oda is jönnek!

De vissza a közelebbi dátumokra: ha egy eszméletlenül hatalmas stíluskavalkádra vágysz, ahol a tánc, az ugrálás, a bulizás, az üvöltözés, az éneklés és a fejvesztett headbangelés is tökéletesen megfér egymás mellett – sőt, mi több, kötelező elemek - , akkor a Hollywood undead a Te zenekarod. Pár éve a Parkban hatalmas hatást gyakoroltak rám, amikor is-  azon felül, hogy csurig pakolták a Parkot – olyan bulit rittyentettek, amit még ma is a legjobbak között emlegetek. Az egy dolog, hogy ennyire sok stílust képesek egészen ügyesen prezentálni, az viszont már egy teljesen másik szint, hogy folyamatosan torálódnak a hangszerek a kezükben és aki éppen nem énekel, az gitározik, basszusgitározik, DJ-zik, dobol, miegymás. Nem igazán tudok még egy ilyen zenekarról, úgyhogy kuriózum minden téren. Ráadásul az új lemez, a Five szintén egy egészen nyomós indok a koncertre, hiszen egészen Pazar dalokat varázsoltak rá a srácok. De erről majd később bővebben.

Az egész dolog rákfenéje, hogy már mindkét előadás teltházas, de nem kell megijedni, mindig vannak olyanok, akik el szeretnék adni jegyeiket, vagy nem tudnak elmenni, úgyhogy érdemes rálesnek egészen gyakran a facebookos eseményekre, hátha szerencsétek lesz:

2018. február 12: [link]
2018. február 13: [link]

A jegyek egyébiránt 7900 Ft-ba kerültek, míg a VIP jegyek a karzatra kerek 10.000 Ft-ért voltak kaphatóak. Ha belefutnátok eladó jegyekbe, ezeket tartsátok szem előtt! Ha pedig ez nem jön össze, akkor 2018. június 29-én a VOLT-on Sopronban már nem lesz létszámkorlát, oda már biztos bejuttok. A többiekkel pedig találkozunk az Akváriumban!

Jam

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky