3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2018. január 26.

Már csak egy hétig lehet pályázni!

Copyright:

Hamarosan lejár a Hangfoglaló Program nemzetközi pályázatainak jelentkezési határideje! Egyrészt külföldi turné megvalósítására, másrészt külföldi fesztiválokon, konferenciákon való részvételhez kaphatnak érdemi segítséget az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program két pályázata révén a jelentkező előadók, zenekarok, illetve menedzserek. Mindkét pályázat jelentkezési határideje 2018. január 31-én jár le, így már csak szűk egy hét maradt a pályázatok beadására.

Fellépésenként akár 600.000 forint támogatást is kaphatnak azok az együttesek és előadók, akik jelentkeznek a Hangfoglaló Program Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának külföldi fellépést – egy koncertet vagy akár turnét is – támogató pályázatára.

A forrást külföldi vendégszereplés, koncert, koncertsorozat, vagy turné megvalósításával kapcsolatos költségek finaszírozására lehet felhasználni. Pályázhatnak könnyű-, jazz és világzenei műfajba besorolható zenekarok és előadók, illetve az őket képviselő szervezetek. A támogatás elsődleges célja, hogy megkönnyítse a magyar könnyűzene szereplői számára a nemzetközi színtéren való érvényesülést.

Ugyancsak a Hangfoglaló Program Nemzetközi Piacra Lépést Támogató Alprogramjának keretében jelent meg az a felhívás, amely külföldi, könnyűzenei showcase fesztiválokon és könnyűzenei konferenciákon való részvétel támogatását teszi lehetővé. A releváns nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező, a külföldi piacon is mozgó menedzserek akár 450.000 forint támogatásban is részesülhetnek, amit akár három különböző, szakmai rendezvény költségeinek a fedezésére is felhasználhatnak. Feltétel azonban, hogy megfelelő szintű nyelvtudással és igazolható nemzetközi tapasztalatokkal rendelkezzenek a könnyűzenei szférában.

A pályázatokról részletes tájékoztatás olvasható a Hangfoglaló Program és a Nemzeti Kulturális Alap honlapján. A pályázatok beadására a Nemzeti Kulturális Alap honlapján keresztül van lehetőség 2018. január 31-ig.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

2026. április 25.

A szürke hétköznapok túlélésében segít Freddie

Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky