3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. december 20.

Bonobo lesz a Budapest Parkban

Copyright:

Az angol származású, de Los Angeles-i bázisú zenész-producer-DJ, Simon Green – ismertebb nevén Bonobo – az évek során az elektronikus zene egyik legismertebb alakjává nőtte ki magát. Hazánkban is megtöltötte már a Millenárist, de zenekarával nyáron az összes fontos nemzetközi fesztiválon megfordult, bérelt helye van a Sonaron, jövőre pedig duplakoncertet ad London egyik legmenőbb helyszínén, az Alexandra Palace-ben. 2018. május 23-án pedig végre a Budapest Parkban is bemutatja 2017-es sikerlemezét, a Migrationt!

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Green első lemezét 2000-ben jelentette meg Animal Magic címmel, majd szinte rögtön ezután szárnyai alá vette őt az egyik legfontosabb, elektronikus zenével foglalkozó kiadó, a Ninja Tune. A kezdetektől fogva maga hangszereli és producereli lemezeit, így már a kétezres évek elejétől az újhullámos downtempo pionírjaként emlegetik, a Pitchfork például a szcéna kulcsfigurájának nevezte. Egyedisége abban rejlik, hogy az elektronikus zenét fűszerezi világzenével, ambienttel, a jazzel, sőt, néha belekeveredik egy kis tradicionális indiai népzene is. A végeredmény pedig egy nyugodt, chilles, mégis táncolható egyveleg, amit élőben rendes zenekari kísérettel szólaltat meg korunk egyik legnagyobb elektronikus zenei zsenije.

 

 

Bonobo 2017-ben jelentkezett utoljára albummal, amin olyan vendégelőadók szerepelnek, mint Chet Faker, Rhye, Innov Gnawa és Hundred Waters. A sorban hatodik nagylemezt, illetve az ezen megtalálható Bambro Koyo Ganda című tracket pedig nemrég Grammy-díjra is jelölték. A Migration egyébként a Billboard 200-as listájára is felkerült (a Trance/Elektronika listát pedig vezette is), sőt, a hazai albumeladási listán, a MAHASZ Top 40-en is szerepelt. Az élőben tehát számos professzionális zenésszel kiegészülő Bonobo kritikailag és a közönség által is elismert albumát mutatja be május 23-án a Budapest Parkban.

Bonobo (UK)
2018. május 23.
Budapest Park

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

2024. július 3.

Cyndi Lauper Budapesten koncertezik

Cyndi Lauper ma bejelentette a Girls Just Wanna Have Fun búcsúturné angliai és európai dátumait. A hosszú turné jövő februárban Európában jár majd, és egy évtized után ismét fellép Glasgow-ban, Manchesterben, Londonban, Birminghamben és Belfastban, majd elviszi búcsúturnéját Budapestre, Lodzba, Prágába, Berlinbe, Düsseldorfba és Párizsba is. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky