3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. november 6.

Új klippel és egy 10 dalos LP-vel készül a Belmondo

Copyright:

2017. november 13-án debütál a Belmondo új albuma, ennek előfutáraként elkészült a legfrissebb Belmondo klip is. Ez pedig nem más, mint Csorba Lóránttal (Lóci játszik) közösen előadott ’Mindig igazad van’- a dal egyfajta megemlékezés a kibékíthetetlen, feloldhatatlan, mégis elviselhető és boldogító női-férfi ütközésekről.

„Az üzenete olyan egyszerű, mint a dal maga. A vita, veszekedés mindig parttalan. Sosem sikerül igazán meggyőzni, legfeljebb legyőzni és megalázni a másikat. Igaz ez a párkapcsolatokra és különösen igaz a közösségi portálokon folytatott virtuális "eszmecserékre" is.” - mondta a dal szerzője, Czutor Zoltán.  (A klip eléréséhez keresd a kapcsolattartót!)

Az eddigi legegységesebben megszólaló Belmondo album kocsma-beat stílusú dalaihoz néhány túlzásba vitt buli és túlzásba vitt kapcsolat adta az ötleteket. Czutor Zoltán, a Belmondo együttesén keresztül is, a már megszokott szarkazmussal és/vagy érzelmes megközelítéssel kínálja az új lemezt a hallgatóknak.

A címadó szám, a ’Pár piálás’, az italozásba menekülés eredménytelenségéről, a ’Búcsúkör’, a buliból való kiszállás megvalósíthatatlanságáról, a ’Nézd, újra itt vagyok’, a leamortizálódott éjjeli ember feltámadásáról szól. Hasonló a téma, csak más élethelyzetben az albumzáró ’Várlak a kocsinál’ című dal esetében is. Több dal (Hiába kopogok, Mindennél van még jobb, Vihar, Hős voltam) kijózanító és hasznos bölcsességek felismerésének megzenésítése. Az egyetlen lírai szám a szerelmi keserűség és remény balladája, a legendás Belmondo szerelmes himnuszhoz, a ’Mikor’-hoz hasonló hangulatú ’Csak bámulok’.

 

 

Háttérinformációk a kliphez:

Dalcím:
Mindig igazad van (Sajnos a vége mindig ugyanaz)
Előadó: Belmondo feat. Lóci

Zeneszerző: Czutor Zoltán - Belmondo

Szövegíró: Czutor Zoltán - Belmondo

Stáb infók:

Ocean Productions

Rendező: Ruprecht Vilmos
Operatőr/rendezés: Varga Buda
Operatőr: Tóth Milán
Vágás: Franyó Krisztina
Smink: Kozári Zita
Énekesek: Csorba Lóránt (Lóci játszik), Czutor Zoltán (Belmondo)
Bohóc: Gergely Boglárka

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky