3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. október 27.

Kottakalózok: rajzfilmmel a szerzői jogi ismeretterjesztésért

Copyright:

Kottakalózok címmel készített tematikus rövid rajzfilm sorozatot egy jogász, zenész és grafikus szakemberekből összeállt csapat. A kezdeményezés célja, hogy a zeneipar iránt érdeklődő fiatalokat megismertesse az őket érintő jogi alapokkal.

Az ötrészes sorozat egy állatok – Cali, a vegetáriánus hópárduc, Vic, a basszusgitáros kolibri, Steve, a frontsün és Pete, a színváltós gyík – alkotta zenekar életén keresztül enged bepillantást a szerzői jog mindennapjaiba.

A projektet megálmodó Dr. Mezei Péter a Szegedi Tudományegyetem nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese gondolta úgy, hogy a fiatal zenészeknek, dj-knek és elektronikus zenekészítőknek így tudja a legbefogadhatóbb módon megmutatni a zeneipart érintő  jogi alapokat a demókészítéstől a turnéig.

- A rajzfilmsorozat jelentősége abban rejlik, hogy a lehető legegyszerűbben, mégis pontosan próbálja visszaadni a szerzői jog szerepét a zenei alkotómunkában. Sokan lebecsülik ennek a fontosságát, és kész tényként kezelik, hogy a „zene ott van”, bármikor és bárhogyan elérhető. A rajzfilm tulajdonképpen egy kísérlet e társadalmilag, gazdaságilag és jogilag is jelentős kérdés egyszerű, fogyasztható, színes bemutatására. Ha nem is várható el, hogy a rajzfilmünk hatására mindenki visszatérjen a lemezvásárláshoz, ugyanakkor a társadalom alapvető érdeke a tudatos fogyasztók körének a bővülése. Ezért ez a rajzfilm is tehet és tesz is. Az alkotómunka az Igazságügyi Minisztérium által kiírt pályázat keretén belül, a szegedi InfoCopy diákkör tagjainak a bevonásával készült, a rajzfilmkaraktereknek pedig olyan zenészek adták a hangjukat, mint Temesi Bertalan, Lombos Márton vagy Garami Gábor. Mezei Péter hozzátette: már tervezik a folytatást. Komoly ötleteink vannak a folytatásra nézve. Még egy évadot látunk kivitelezhetőnek a zenepiacot illetően, ahol az epizódok még viccesebbek lennének és még közismertebb témakörökre reflektálnának. Ezt követően arra is kaphatók lennénk, hogy a szerzői jog és az információs társadalom egyéb területeire is kikacsintsunk. Karaktereink előéletébe bármi belefér.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Tovább

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky