3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2017. október 17.

Második lemezét mutatja be a Fatal Error zenekar

Copyright:

A Fatal Error 2017. október 21-én a Dürer Kertben mutatja be második nagylemezét, melynek címe Kisszobából Nagyvilág. Erről a korongról lát most nagyvilágot a Maradhatnak című szerzemény, melyet a csapat videoklippel együtt jelentet meg.

A Fatal Error zenekarnak 2015-ben jelent meg bemutatkozó anyaga, a Bérlet az életre, melyet tavalyi Szó nélkül című kislemezük követett a sorban.  Mindkét megjelenés elnyerte a közönség tetszését, koncertjeiken egyre többen hallgatják meg élőben is a dalokat. Legutóbb idén januárban a zenekar lágyabb oldalát is bemutató Hülye élet, bolond ember c. dalukhoz készítettek vizuális anyagot.

 

 

Egészen mostanáig! Ugyanis a 2017. október 21-én megjelenő és még aznap bemutatásra is kerülő Kisszobából nagyvilág lemez Maradhatnak c. dalához is klipet forgattak a srácok.

A zenekar frontembere, Rimóczi Zsolt így nyilatkozott a klipes dalról:

„Az utóbbi hónapokban a srácokkal nem nagyon csináltunk mást, mint a stúdiót bújtuk, hogy létrejöhessen a Kisszobából Nagyvilág. Az ezen szereplő  Maradhatnak leginkább arról szól, hogy az emberek sokszor hogyan lépnek át egymáson, és hogy ennek aztán milyen nyomai maradnak az emberben. Részben saját tapasztalatok alapján, részben a körülöttem lévő embereket elnézve született a dal. A videón igazából nem agyaltunk sokat, kigondoltunk pár jelenetet, ami kapcsolódik a témához, és megpróbáltuk ezeket fílingesen összerakni.”

 

 

A Fatal Error lemezbemutatója is 2017. október 21-én lesz a Dürer Kertben, melyre a zenekar alkalomhoz illő különleges show-val készül.

Event

Jegyvásárlás ITT!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. A continua

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. A continua

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. A continua

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. A continua

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky