3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. szeptember 6.

Megjött a szürreál-pop Drastik Putto kislemeze és új videója

Copyright:

Hat új dallal és egy szövegvideóval jelentkezik a Drastik Putto. Mihalik Ábel és zenekara a Keptönamerika című kislemezen ezúttal három fúvóssal és egy perkással kiegészülve tolja a szókimondó szürreál-popzenét, amibe élőben 2017. szeptember 7-én a budapesti ELLÁTÓházban, ősszel és télen pedig vidéki klubokban hallgathat bele a közönség.

Igazán termékeny dalszerző-szövegíró Mihalik Ábel, hiszen alig egy évvel a Drastik Putto második nagylemeze után a Cseh Tamás Program támogatásával megszületett a Keptönamerika EP, amit a Music Fashion Kiadó gondoz. A hat új dal különlegessége, hogy vendégművészként három fúvós is közreműködik egy dalban és itt-ott perka is megszólal.

- Utoljára 17 évesen írtam olyan zenét, amiben fúvósok szerepeltek, ezért ez egy régi álmom volt, amit most megvalósítottam. Mivel sokféle zenét hallgatok, sokféle zenét is csinálok. Tudatosan törekszem arra, hogy ha lehet, ne hasonlítsanak egymásra a dalaim. Nagyon szeretem a kreatív szabadságot, és igyekszem is élni vele. A Keptönamerika című kislemezünk is eklektikus lett, hiszen szinte minden dal más stílust képvisel. A szürreál-pop kategóriába minden belefér: van rockosabb és 80-as évekbeli alternatív pop-jellegű szám is, a dalszövegek pedig most is a valóságból táplálkoznak, és meglehetősen szókimondóak - mondta Mihalik Ábel az új lemezről.

A Keptönamerika kislemez Péntek című dalához szövegvideó készült, amely az Ocean Productions munkája:

 

 

A Drastik Putto új kislemezének borítója Máté András grafikus munkája, aki az előző lemez borítóját is tervezte, illetve ő készítette a Mohaember című videóklipet is, amellyel a zenekar elnyerte a II. Magyar Klipszemlén az év legjobb animációs klipje díjat.

A Drastik Putto új dalait élőben legközelebb szeptember 7-én a budapesti Ellátóházban lehet meghallgatni, ahol a zenekar a Jurij társaságában lép fel. A koncerten az új lemez fiazikai formátumban is kapható lesz. Mihalik Ábel és zenésztársai a tervek szerint ősszel és télen vidéki városok klubjaiban is bemutatják a Keptönamerika új dalait. Az aktuális információkat a zenekar Facebook-oldalán, illetve frissen elkészült honlapján lehet megtalálni: http://drastikputto.hu/

A Drastik Putto 2012-ben Mihalik Ábel egyszemélyes projektjeként indult. A Kiscsillag, illetve a Kispál és a Borz dobosaként ismert zenész a Bosszúból galamb című bemutatkozó albumon nemcsak szerzőként és énekesként szerepelt, de egymaga játszotta fel az összes szólamot is a billentyűk és néhány gitárszóló kivételével. A 2016-os Felnyitom én című második nagylemezen már a jelenlegi társai is közreműködtek: Borbély Mátyás – basszusgitár, Bubenyák Zoltán – billentyű, Csókás Zsolt – gitár, Papp Csaba dobos pedig ezen a lemezen üti először a dobokat. A Drastik Putto legújabb, 2017-es kislemezén három fúvós, Meggyes Ádám -trombita, Barbinek Gábor- harsona és Rózsa István –tuba, valamint és egy perkás, Gábor Andor szerepel vendégművészként.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. január 23.

Elindult a jelentkezés a II. Carson Coma Palántaprogramra

A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább

2025. január 6.

Megtekinthető az Azahriah Puskás koncertfilm

Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky