2017. június 28. | -gabriella-

Cibakházi Jancsi és a többiek – FOO. második nap

Ha arra gondolok, hogy mit történt a Fishing – hivatalosan – második napján, mindig csak egy kutya és egy rapper lebeg a szemem előtt. Bobafett és kotorékebe Jancsika ugyanis ellopta az egész fesztivált, az ő bulija után nem lehetett már jobbat mutatni. Pedig igazából semmi extra nem történt, csak felállt a PMFC színpadra, előadta a munkásságának egy részét. Aztán ennél nekünk meg nem kellett több.

Mielőtt erre rátérnénk, azért azt hozzá kell tenni, hogy zeneileg ez a nap sem lett volna rossz. Sőt! Végre sikerült felmenni a Tűzhöz közel színpadhoz, ahol délután Áron András Apey játszott. Irgalmatlan jól szólt abban az intim közegben. Mindenki csendben nézte az egy szál gitáros előadást, aminél érdemtelen lett volna megszólalni. Az egész hangulata elvarázsolt, már csak egy fröccsre volt szükség. Nyilván, hogy a másnapról is gondoskodjunk.

A Kacat színpadra elsőként a PASO érkezett. Picit kettős érzésem volt a koncert után. Egyrészt nehéz volt eldönteni, hogy a zenekar próbálni jött-e a fesztiválra, vagy tényleg komolyan gondolták-e. Másrészt jófejség-e félkész számokat lejátszani. Félreértés ne essék, nem széthullós bulira vágytunk a száz fokban, ahol majd megmutatjuk a Mecsek-oldalnak mit tudunk, de azért  ennél volt már jobb előadásuk is ilyen korai idősávba. Attól még a Részegre nyilván eldülöngéltünk, de nagyjából ennyit tudok mondani. Ezek után a Margaret Island érkezett, amit ülve/beszélgetve hallgattunk távolról.

Az éhség mindeközben lehajtott minket a büfé sorra, ahol sikerült megismerkedni a Babuska legénységével. Az orosz street food képviselői a legjobb arcok voltak a fesztiválon, szóval amíg kielemeztük a magyar vendéglátás sanyarú sorsát, addig az Elefánt is félig lement. Én csak azért maradtam le a nagy részéről, mert az egyik pultnál nem voltak hajlandóak kiszolgálni, mert pultot akkor töltünk, amikor 20-an várnak italra. Visszatérve a zenekarra, ők tipikusan az a banda, amik minden körülmények között jól szólnak, így a koncertnek csak az időkorlát vethetett véget. Ugyanis lelkesedésből nem volt hiány.

A miénk sem lankadt, úgyhogy egészen a Borfaluig másztunk a századik sportfröccsért. Itt a Müller Péter Sziámi játszott viszonylag nagy tömegnek. Én szerintem főleg mosdót kerestem, még Halott Pénz előtt. Itt realizálódott, hogy rengetegen vannak. Ezért volt a lehető legjobb ötlet, oldalról végignézni a hajlóbáló rajongólányokkal tarkított koncert felét. Mert ez volt az a pont, ahol mindegyikőnk Bobafett felé vette az irányt.

A PMFC az egyik legjobb koncerthelyszín a fesztiválon. Kisebb is és nem az unásig ismert előadók lépnek fel rajta. Leérkezve, kisebb tömeg gyűlt össze. Az első pillanatától kezdve lehetett tudni, végre valami más. Egyrészt Bobafett hozzáállása a koncerthez dobott egyet az ügyön, hogyha nem tetszett neki az egyik szám hangzása, simán háromszor újrakezdte. Másrészt a kutyája (Nem van takarékon a kotorék Szeretet) Jancsika is aktív közreműködője volt a számoknak, el is lett küldve, azon a jogcímen, hogy ez sok a kis fülének. Én annyit állapítottam meg a jammelgetés közben, hogy nem szívesen lennék a szomszédja. Amúgy Jancsi mindenhol jelen volt a fesztiválon, így úton-útfélen összefutottunk vele. Imádnivaló! Külön rajongói klubot alakítottunk a kis virsli testének.

Egyértelmű volt, hogy maradunk Sör és Fű koncertre, mivel egész nap ezt mantráztuk. Aztán a második számnál eldöntöttük, inkább Brainsre mennénk. Fő a határozottság. Mindenesetre utóbbi élvezhetetlen volt. A domb tetején álltunk, Columbo-t életemben először hallottam basszus nélkül „énekelni”, a hangosítás annyira rettenetes volt. Minden más színpadon rendben volt, nem tudjuk mi lehetett a Kacattal. Mindenesetre a felétől beállt elfogadhatóra a dolog, úgyhogy kis izomrángásokat végeztünk. És nagyjából ennyire is volt jó.

Itt már lankadt a lendület és félgőzzel belevetettük magunkat a Gypo Circusba, ahol már velem volt a hiba. Mert a koncert jó volt, a Borfalu pedig remek helyszín. Azzal viszont senki nem tud semmit csinálni, ha nincs már agyad. Úgyhogy ahogy alászálltunk a sátorhoz még megnéztük, ahogy Ganxsta Zolee próbál pacsizni a világ legrészegebb emberével, majd otthagyva DJ Venom-ot és az Absolutorium színpadát hátra sem nézve elrohan. Ezzel egyet tudtam érteni. Jancsikát sem láttam, inkább lefeküdtem.

Képek: INNEN.