3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2017. június 14.

Paddy ad the Rats a háztetőn

Copyright:

Elkészült az első, „Aerolites” című videoklip a Paddy And The Rats, „Riot City Outlaws” lemezéhez, ami mától kapható országszerte a MOL töltőállomásokon. 

“Ez az egyik legslágeresebb dal a lemezen, azért is választottuk ezt klipes dalnak. Arról szól, hogy milyen jó volt szabadon, fiatalnak lenni. Nem számított semmi, csak a pillanatnak éltünk és azt csinált az ember felelőtlenül, amit csak akart. Most sem vagyunk még olyan öregek azért, de már nem a 20-as éveink elejét tapossuk.:)” - mondta Paddy. „A főszereplő lány és fiú egy napját mutatjuk be a nyári Budapesten. Felkelnek másnaposan a Duna-parton, nincs pénzük, úgyhogy piát lopnak, feltörnek egy autót, eljönnek egy Paddy tetőkoncertre és persze szabadok meg szerelmesek. Mindenki volt fiatal, bohém, vagy csak nagyon élvezte az életet, most pedig szeret vissza emlékezni. Vagy éppen most fiatal és szeretné akár csak egy napig is átélni ezeket a dolgokat.”


A klipet Tokay Péter rendezte, aki 2 napig forgatott a színészekkel Budapest utcáin, aztán a zenekarral és pár szerencsés rajongóval egy pesti háztetőn, ahol a zenekar egy mini koncertet adott.


“Szerettünk volna jó sok embert a háztetőre, de azt mondták, ha csak egyel többen is vagyunk, akkor leszakad a tető, úgyhogy egy kis házibuli hangulat lett inkább, mint nagy koncert. Bár szerintem az is jól nézett volna ki, ha épp összeomlik a ház, miközben zenélünk.” - mesélte Paddy.


A lemez a csapat elmondása szerint nagyon sokszínű lett zeneileg, amit ez a dal is jól bizonyít. Az első két kalózos punk-rock dal után ez egy könnyedebb pop-punk nóta lett, amolyan Green Day-es stílusban.


“Nagyon sokféle dal lesz a lemezen, a többségük persze kalóz és kelta beütésű, de van pár ilyen pop punk alapú party dal, vagy kicsit elmerengősebb folk-metal jellegű dal is. Izgatottan várjuk a közönség reakcióját, mert szerintünk ez az eddigi legérettebb lemezünk.” - összegezte a frontember.

 


Az album érdekessége, hogy a Paddy And The Rats, Cameron Webb, Grammy-díjas producerrel dolgozott 2 hétig Törökbálinton a Supersize Recordings-ban. Webb korábban olyan zenekarokkal működött együtt, mint a Motörhead, Megadeth, Limp Bizkit, Sum 41, Weezer vagy az Ignite.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Seguir

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Seguir

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky