3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2017. június 14.

Mastodon: lemezbemutató koncert a Barba Negra Trackben

Copyright:

2017. június 14-én új albumával érkezik Budapestre a az elmúlt évek egyik leginkább ünnepelt metal zenekara. A 17 éve működő atlantai Mastodonnak ez lesz az első önálló hazai koncertje, amelyen a szinte egyöntetű lelkesedéssel fogadott új lemez, az Emperor Of Sand kerül majd bemutatásra.

Az Emperor of Sand, azaz a Sivatag Császára valójában a rák metaforája. A kegyetlen uralkodó, aki a másik főhőst a sivatagba űzi, ahol a biztos halál vár rá.  A szörnyű betegség a zenekar összes tagját személyesen érintette az elmúlt három évben olyannyira, hogy a turnéjukat is lemondták. A szövegeket a dobos Brann Dailor írta, akinek az édesanyját kemoterápiával kezelték ebben az időszakban, az utolsó esélyt adva ezzel neki a 40 éve tartó küzdelmében. A basszusgitáros Troy Sanders feleségét mellrákkal diagnosztizálták, a gitáros Bill Kelliher édesanyja pedig agydaganatban halt meg.  Számára a Roots Remain minden egyes alkalommal felidézi az édesanyja szenvedését, miközben ő csak tehetetlenül ült az ágya mellett és nézte őt.


Családtagjaik miatt érzett fájdalmuk miatt a fiúk egymás támaszai voltak, rengeteg érzelmes pillanatot éltek meg együtt és mindazt, ami a lelkükben és a gondolataikban kavargott, az új dalokban fogalmazták meg. Az egyre inkább a hard rock és progresszív irányba forduló dalok egy halálra ítélt, száműzött ember történetét mesélik el, aki egy méltóságteljes hangulatú, ám meglehetősen veszélyes sivatagban bolyong.
„A mulandóságra reflektálunk – tette hozzá a basszusgitáros-énekes, Troy Sanders. - E tekintetben a lemez kapcsolódik a teljes diszkográfiánkhoz, és már 17 éve készül, de egyúttal egy direkt reakció az elmúlt két évben velünk történt eseményekre is, hiszen hajlamosak vagyunk ezekből is inspirációt meríteni.” A zenekart persze nem hagyta el a megszokott bizarr humora sem: a már említett Show Yourself című, a többinél talán könnyedebb hangzású nótában például az öreg kaszás egy nehéz napját követhetjük végig:



Új videoklipjük tavasszal jelent meg Show Yourself címmel. Az Emperor Of Sand a banda hetedik stúdióalbumaként érkezett március végén, a Reprise Records gondozásában. A felvételek Quarry Recording stúdióban készültek Atlanta mellett, Brendan O'Brien producer (Pearl Jam, Neil Young, AC/DC, Rage Against The Machine) közreműködésével, akivel először 2009-ben dolgozott együtt a zenekar.

Az album számos különböző kiadásban jelent meg: a manapság már megszokott vinyl lemez 180 grammos gyűjtői változatban, kihajtható duplaborítóval érkezett. Ráadásként ebből egy kiszínezhető másolat is elérhető, amihez a zenekar külön színesceruza-készletet is küld a kreatív lelkű rajongóknak - vagy a gyerekeiknek. Magát a borítót amúgy a Medusawolf művésznéven is ismert Alan Brown készítette.

A lemez megjelenését követően, április közepén a Mastodon amerikai headline turnéba kezdett, és ezt követően, június elején érkeznek meg Európába – Budapesten június 14-én, a Barba Negra Track színpadán játszanak

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky