3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2017. június 8.

Takács Tamáson nem fogott ki a Wellhello

Copyright:

Apu vedd meg, Valami van a levegőben, Belehalok – csupa olyan dal, amelyet vagy legalábbis a refrénjét mindenki álmából felébresztve is fújja. Az idei EFOTT-on óriási szülinapi show-t adó Dévényi Tibi bácsi és vendégei, Vincze Lilla, Takács Tamás, Betty Love és Náksi Attila éppen ebben bizonyított, megmutatva, mennyire ismerik a fiatalabb pályatársaik munkásságát. Emellett az EFOTT sajtótájékoztatóján kiderült, milyen lesz a meghosszabbított fesztivál mínusz egyedik napja.

  • share
  • kapcsolódó linkek

Mindenki Tibi Bácsija, a pontos labdák ura idén ünnepli 70. születésnapját, de fiatalos lelkesedése mit sem kopott az évek alatt. Az idei EFOTT-on immár 10. alkalommal pörgeti majd a lemezeket majdnem minden este a fesztiválozóknak, emellett pedig egy különleges szülinapi show-al is készül, amelyen nemcsak ő és fiai, de legkedvesebb zenész barátai is részt vesznek.


-Mindig meghatódom, amikor azzal szembesülök, mennyire szeretik a fiatalok azt, amit csinálok. Ez a szülinapi show egy három órás össznépi buli lesz, ahol az általam felvonultatott zenéket időnként egy-egy kedves vendégem szakítja majd meg. Ott lesz velem Vincze Lilla, Náksi Attila és Betty Love, Takács Tamás, a BonBon, a GrooveHouse és Szandi is. Sőt a tervek szerint Mikler Roland kézilabdázó segítségével 70 pontos labdát is kidobok majd – árulta Dévényi Tibor.


A show résztvevői közül néhányan a sajtótájékoztatóra is elkísérték Tibi Bácsit, és egy zenei kvíz során azt is bizonyították, mennyire ismerik az utánuk következő generációt, azaz az EFOTT-on is fellépő zenekarokat. A Punnany Massif és Majka szövegei ugyan nem mentek egyszerűen, de a Wellhello sorai nem fogtak ki Takács Tamáson és Vincze Lillán, sőt az ikonikus Tankcsapda dalok is felismerhetőnek bizonyultak. Náksi Attila viszont inkább a háttérben maradt, elmondása szerint sokszor a saját dalainak szövegét is nehezen memorizálja.
Nem a zenés szülinapi nyitónap lesz azonban az egyetemisták fesztiváljának egyetlen újítása. A hét rögtön egy tábori hangulatot megidéző beköltöző nappal indul, ahol utcazenészek, fúvósok és pop-up bulik várják majd a sátorállításon átesetteket. De a Cloud9+, a Punnany Massif és a Margaret Island jóvoltából exkluzív akusztikus koncertekkel is készülnek a szervezők, amelyből Lábas Viki és Füstös Bálint rövid ízelítőt adott a fesztivál sajtótájékoztatóján.


‒ Ezúttal is sok újítással és exkluzív élményprogramokkal készülünk az EFOTT-ozóknak, kezdjük rögtön azzal, hogy idén egy teljes nappal hosszabb lesz a fesztivál. Legyen szó izgalmas nappali elfoglaltságokról, mint az egyetemek harca, a kocsmakvíz, a különböző sportolási lehetőségek, a hagyományőrző Muzsika szigete és egyéb kulturális programok, hisszük, hogy minden korosztály számára tartogat élményeket ez a rendezvény. Persze zenei vonalon is nagyon erősek leszünk, hiszen a legnagyobb hazai kedvencek mellett olyan világszárok látogatnak el a Velencei-tó partjára, mint Sean Paul, a Hurts, Tinie Tempah és Borgore – ismertette a terveket Maszlavér Gábor fesztiváligazgató. Idén a fesztivált Velencén rendezik meg, 2017. július 11-17. között.


EFOTT – Csak szabadon…
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. április 30.

Felizzik az erőmű: nemzetközi fellépők sora gyarapítja a 2026-os INOTA Fesztivált

Az ország egyetlen, erőműben megvalósuló audiovizuális fesztiválja további, a maguk területén kiemelkedő előadókat jelentett be. Természetesen idén is lesz fényművészeti kiállítás, ami már a fesztivál előtt is megnyitja kapuit. Weiter

2026. április 28.

Jön az első Charlotte Wessels headliner turné

Charlotte Wessels újra Budapesten! 2027. február 17-én első headliner turnéjával tér vissza hozzánk a holland énekesnő és zenekara, az estét pedig Melissa Bonny nyitja majd! Weiter

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Weiter

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Weiter

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky