3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Események

2017. május 2.

Szeretni még – Müller Péter Sziámi AndFriends koncert

Copyright:

A Müller Péter Sziámi AndFriends együttes Szeretni még című dala külön életet kezdett élni, és pár hónap alatt „népdal” lett belőle. Egyre többen dolgozták fel, innen jött az ötlet egy dalfeldolgozó pályázatra, amelyre meglepően sokan jelentkeztek. Versenyen kívül még Bródy János, Thuróczy Szabolcs, Palya Bea és Kiss Llászló is elénekelte a dalt.

Az eredményhirdetésre a Dürer Kertben tartandó koncert során között kerül sor. A zenekar nyárindító koncertjére rengeteg meglepetéssel készül: elővettek sok régi Sziámi-dalt, valamint a legjobb URH- és Kontroll Csoport-dalokat is előadják. Ki ne emlékezne a Százbolha, a Kicsi kicsiszolt kő, az Előrelátó csecsemő vagy a Mi már leszoktunk róla című dalokra? A koncert nem csak múltidézés, hanem a legújabb dalok bemutatója is egyben. A zenekar végigjárta az ország kisebb-nagyobb városainak színpadjait tavasszal, és most Budapesten is előadja több mint kétórás műsorát a fővárosi közönségnek. Meglepetésekben bővelkedő koncertet ígér Müller Péter Sziámi, meghívták vendégként Bárdos Deák Ágit (Kontroll Csoport) is, és feltűnik az esemény plakátjain a titokzatos szülői és tanári (ének)kar… Előzenekar: Azur.


Müller Péter Sziámi AndFriends koncert
2017. május 12., péntek, 19.00, Dürer Kert
Jegyek: 1900/2300 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. A continua

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. A continua

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. A continua

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. A continua

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky