3422 bands 12339 MP3 herunterladen
Nachrichten
Hirdetés
Események

2017. március 13.

Honeybeast lemezbemutató az Akváriumban

Copyright:

2017. március 18-án az Akvárium Klubban hallhatjuk először a Honeybeast legújabb albumát élőben. Az elképesztően sikeres és termékeny banda új lemeze minden eddigit felülmúlóan tömény lett. Első kiadott daluk, az „Így játszom” ismét telitalálat!

A Honeybest új albumával - a több rádiós sláger kitermelt, aranylemezes - „Bódottá” vonalát folytatja. A „Súlytalan” tökéletesen beleilleszkedik abba a hangzásvilágba, amely Tarján Zsófi érkezése óta alakult ki. A közel negyven perces lemezre tíz dal került fel, töltelék nincs köztük. „Mindegyik nagyon a szívünkből jött. Körülbelül ötven dal ötletből válogattunk, így tényleg egy nagyon átgondolt kivonat jött létre.” – foglalja össze Bencsik-Kovács Zoltán szerző, gitáros, aki saját bevallása szerint folyamatosan ír dalokat; a kocsiban, ha éppen nem beszélgetnek, az iskolai szünetekben, ahol tanít, otthon, és a stúdióban a felvételek közben is...

Valamennyire tovább tolódik a hangsúly a kevéssé elektronikus irányba. A dobalapok és a kíséret nagy része élőben lett rögzítve olyan híres művészek közreműködésével, mint például Bújtor Balázs, hegedűművész. „Az egész hangszerelés Zsófi hangjára lett kihegyezve. Nagyon sokat érett énekesként az elmúlt években. Volt, hogy egy improvizációját hagytuk benne egy dalban, annyira jól sikerült, de olyan is előfordult, hogy feléneklése közben szállt meg az ihlet, hogyan véglegesítsek egy nótát.” – meséli a Honeybeast-dalok szerzője, Bencsik-Kovács Zoltán.

A téma maradt. Magánéleti zűrök-zavarok egy-két társadalomkritikus eszmefuttatással megfűszerezve („Csillagász”, „Bethlehem”). Az érzelmi skála viszont szélesebb, mint valaha; a drámai mélységek mellett a magaslatok ezúttal még magasabbak. A „Gyönyörűm” például egy optimista dal, amit jól kontúroz a „Végtelen” húzása.

A Honeybeast egy igazi magyar zenekar a szó legnemesebb értelmében, de mindemellett nemeztközi szintű, korszerű, trendi megszólalást hoznak. Ma már elmondhatjuk, hogy a Honeybeast nélkül valami nagyon hiányozna a hazai zeneiparból.

A „Súlytalan” című lemez anyagát 2017. március 18-án táncolhatjuk-énekelhetjük végig az Akvárium Klub Nagyhalljában.

HONEYBEAST „Súlytalan” lemezbemutató koncert
2017. március 18.
Akvárium Klub – Nagyhall (1053 Budapest, Erzsébet tér 12.)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Weiter

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Weiter

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Weiter

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Weiter

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Weiter

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky