3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2017. február 14.

Tilly Heni lemezbemutató a Muzikumban

Copyright:

TILLY HENI 16 éve kezdte énekesi pályafutását, majd 8 évvel ezelőtt saját dalaival is megjelent a nagyközönség előtt, ami egyből váratlan sikert hozott számára: megnyerte az Örömzene–Örömtánc tehetségkutató fesztivált 2010-ben. Még ugyanebben az évben újabb siker és megtiszteltetés érte: egyik saját szerzeményét választotta a szakmai zsűri az állami tűzijáték aláfestő zenéjének alapjául.

A most megjelenő lemez zenei anyaga leginkább az érzelmeket és gondolatokat felvonultató SPIRITUÁLIS VILÁGZENE  stílusjegyeit hordozza magában, némi rockos beütéssel – ez az a zenei világ, a melyet Heni is leginkább magáénak mond és azonosulni tud vele. A dalokon végig erősen érezhető saját személyisége, világlátása, a spiritualitás, az érzelmek vihara, az élet ünneplése és az anyaság megélése – ezek mind kiemelt szerepet kapnak nem csak a lemezen, de Heni saját életében is. Számára ez a zene maga a szeretet ünnepe, kiteljesedés egy olyan világban, ahol leginkább önmaga tud lenni.  most dalaival szeretne másoknak is segíteni abban, hogy lélekben visszataláljanak önmagukhoz, vagy csak szimplán egy olyan zenét élvezhessenek, amely nem ragadt le a földrajzi és az anyagi világ határain belül.

A sok évnyi kemény munka, álmodozás és tervezés meghozta a gyümölcsét: Tilly Heni önálló lemezbemutató esttel jelentkezik 2017. február 17-én, este 20-30-kor a Muzikum Klubban, ahova mindenkit szeretettel vár egy kis spirituális hangulatú örömzenélésre és lelki megújulásra.

„Régi álmom vált azzal valóra, hogy sokévi éneklés után immáron saját szerzeményeimet is megoszthatom veletek, melyben a szerző és zenésztársak sokat segítettek, hűen tükrözve a Heni által eddig használt Henna jelentését: a “” természetességet, áldást, tisztaságot, jókedvet, erőt, termékenységet, jó egészséget, bölcsességet és lelki megvilágosodást jelent.” Tilly Heni   - énekesnő

 

 

Tilly Heni lemezbemutató
2017. február 17., péntek 20:30
Muzikum Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.

A zenekar tagjai:
Tilly Heni – ének, dalszerző és szövegíró
Veress Gábor Csaba – gitár (Amatild, Imágo Mundi, Azur Blue Band)
Nagy Zsolt – billentyű (Napoleon Boulevard, Keresztes Ildikó, Korál forever, ZBB
Dulai Zoltán – hegedű
Zboray Miklós – basszusgitár (Napoleon Boulevard)
Gilián Gábor – dob (Napoleon Boulevard, Janis Joplin emlékzenekar)

Jegyinformáció:
Belépő/Price: 1200 HUF (elővételben) | 1500 HUF (a koncert napján)
Jegyek JANUÁR 16-TÓL kaphatók a HELYSZÍNEN (hétköznapokon 15–21 óráig, szombaton 17–21 óráig, fizetés kizárólag készpénzzel) és a TIXA rendszerében.
Jegyek ELŐVÉTELI ÁRON az adott koncert dátumát megelőző napig válthatók, a koncert napján lép életbe a teljes áras jegyvásárlási lehetőség.
Online jegyvásárlás ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Kontynuować

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Kontynuować

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Kontynuować

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Kontynuować

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky