3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2017. január 30.

Márciusban meglesz a kedvenc énekesnőnk

Copyright:

Idén kilencedik alkalommal rendezik meg a GLAMOUR Women of the Year díjátadót. Az eseményen a legjobb énekesnő mellett a legsikeresebb színésznő, a legtehetségesebb divat-, illetve kiegészítőtervező, legkiemelkedőbb lakberendező és közösségi média sztár, és az év hősnőjének járó díját is odaítélik valakinek – a kategóriánkénti öt jelölt közül annak, akiket a szavazók a leginkább érdemesnek tartanak.

A legjobb énekesnő cím várományosai 2017-ben: Tóth Gabi, Pásztor Anna, Stahl Barbara, Marge, és Polgár Odett. „A Women of the Year jelölés számomra kicsit mindig többet jelent, hiszen ez másfajta elismerés, mintha például az egyik albumom kapna díjat. Itt a munkám mellett a személyiségem az, amit figyelemmel követnek az olvasók, ők pedig egy szubjektív, nem szakmai közönség. Ez mindig egy nagyon jó visszacsatolás arra, hogy jól végzem a munkám, és ezt igen megtisztelőnek érzem” - mesélte Odett. „Minden erőmmel, folyamatosan, a munkám során is azon vagyok, hogy közvetítsem a nők üzenetét. Nagy szükségünk van a női energiákra, hiszen ez az, ami összeragasztja az apró darabkákat a világban” -  tette hozzá az énekesnő.

Szavazz te is kedvenceidre ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky