3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2017. január 17.

Ennyit kerestek a delszerzők tavaly

Copyright:

Tizennyolcezer új dal, 15,5 ezer jogdíjban részesülő szerző és jogutód – az Artisjus közzétette a 2016-ra vonatkozó éves zenepiaci statisztikáját. Az egyesület 8,6 milliárd forint jogdíjat osztott szét a dalok, zeneművek alkotói (és jogutódjaik) között.

Az Artisjus a zeneszerzők és szövegírók közös jogkezelőjeként hatalmas zenei adatbázist gondoz, és minden évben több millió elhangzási adatot vizsgál meg. A zeneművek lejátszását felhasználási csatornánként méri – rádió, televízió, élőzenés rendezvények, hangfelvételek, online zenehallgatás – majd ezek alapján végzi el a jogdíjfelosztást.

Négy évnyi zene hangzott el tavaly

Az Artisjus 558 444 különböző zenemű (dal, szám) elhangzását azonosította be és dolgozta fel 2016-ban; ha mindezt egyhuzamban játszanánk le, 4 éven keresztül zenét hallgatnánk éjjel-nappal. Az elhangzások után járó jogdíjakat az Artisjus kifizette a jogosultaknak - így összesen 8,627 milliárd forintot osztott fel a dalok, zeneművek szerzői, illetve a jogutódok részére.

2016-ban a kifizetések során összesen 15 563 magyar szerző és jogutód részesült jogdíjban.

Bruttó jogdíj összege / hó                       fő*
1 millió felett                                            33
500 000 Ft és 1 millió Ft között                 75
100 000 Ft és 500 000 Ft között                 613
50 000 és 100 000 Ft között                       558
5000 és 50 000 Ft között                           3062
500 és 5000 Ft között                               3939
500 Ft alatt                                               7283

A rock’n’roll-t beelőzte az elektronikus zene

A tavalyi évben 18 030 új zeneművet regisztráltak a magyar szerzők az Artisjusnál. Ez a szám közel azonos a tavalyelőtt bejelentett dalok mennyiségével (18 348), de a zeneművek műfajának eloszlási arányában lényegi változások észlelhetőek. Míg a 2015-ös és 2014-es években az electro / dance és a rock műfajok fej-fej mellett haladtak, a tavalyi adatok alapján már új felállás körvonalazódik. 2016-ban a bejelentett új dalok mindössze 11%-a volt rock zene, így a 14%-ot elérő electro / dance stílus leelőzte. Az első helyen még mindig a popzene áll (21%), de az alternatív, a világzenei és a hiphop műfaj is meghatározó, 8-9%-os részesedéssel.

2016-ban regisztrált új zeneművek műfaj szerint*

21 % pop
14 % electro / dance
11 % rock
9 % alternatív
8 % klasszikus
8 % world / folk
8 % hiphop
6 % filmzene
3 % jazz
2% latin
2% gyerekzene
8 % egyéb

A regisztrált dalok nemcsak műfaji szempontból mutattak újat, de a szerzők kooperációja terén is. 2016-ban az Ol’Starz ’Óvakodj utókor’ című szerzeményénél 20 alkotó működött közre. Közülük az egyik Busa Pista, aki egyébként is kitűnik a magyar könnyűzenei szférában, mivel a tavalyi év folyamán összesen 43 társszerzővel működött együtt különböző zeneművek kapcsán.

Többet hallgatunk magyar szerzőket

Az Artisjus nemcsak a magyar zeneművek felhasználása után járó jogdíjakat, hanem a külföldi szerzőjű művek lejátszásait is számon tartja, és menedzseli a kifizetéseket. Az adatok azt mutatják, hogy a korábbi évek tendenciája folytatódik: egyre nagyobb teret nyer a hazai zene. Már tavalyelőtt is közel hasonló arányban voltak a magyar és a külföldi dalszerzők műveiért járó jogdíjösszegek, 2016-ban viszont egyértelműen a hazai szerzők dalainak oldalára billent a mérleg. Élőzenei lejátszás esetén 60%, a kiadott hangfelvételeken pedig 66% a magyar szerzőjű dalok aránya, ami azt eredményezte, hogy az összes jogdíjkifizetésben a magyar dalok aránya elérte az 52%-ot, míg 2015-ben még csak 49% volt.

Jogdíjnem          magyar  (%)      külföld (%)*
élőzene                60                     40
rádió                    44                     56
TV                        46                     54
hangfelvétel         66                    34

A magyar zeneiparral kapcsolatos további érdekességek az Artisjus által működtetett Dal+Szerző blogon ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Continuer

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky