3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. november 7.

A WellHello a mozivásznakról köszön vissza ránk

Copyright:

2016 határozottan a WellHello éve: két teltházas Parkos koncert, egy országos turné és két sikerdal után a sztárduó egy egészestés nagyjátékfilmet ihletett, amely december 1-én kerül a mozikba. A filmhez egy #Sohavégetnemérős dal is készült, amely a napokban debütált.

A #Sohavégetnemérős a WellHello slágerek által inspirált és a mai fiatalság hétköznapjait feldolgozó nagyjátékfilm. A film hat jelenetből áll össze, amelyek a huszonéves generáció számára ismerős és megmosolyogtató helyzetet jelenítenek meg, és amelyeket egy-egy WellHello sláger köt össze. Megszólal például az „Apuveddmeg”, a „Rakpart” és a „Késő már”, illetve egy vadonatúj, #Sohavégetnemérős főcímdal  is itt debütál.

A #Sohavégetnemérős producere a könyves-tévés-filmes Lévai Balázs, rendezője az elsőfilmes Tiszeker Dániel, főszereplői pedig a legtehetségesebb pályakezdő színészek. A trailer 2016. október 25-én jelent meg, maga a film november közepén / december elején kerül a mozivásznakra. Az alkotók egy speciális forgalmazási modellel juttatják el az ország minél több pontjára: a mozikkal nem rendelkező kisvárosokba a Mozgó Mozi repíti el, a nagyvárosokban pedig a Cinema City teszi elérhetővé az alkotást.

A #Sohavégetnemérőshöz egy azonos nevű betétdal és videoklip is készült, amelyet a film történetei ihlettek: a számban többször visszatérő bilincs hasonlat például az első jelenetben játszik kulcsszerepet, a mellettünk elrobogó idő és a remények / csalódások pedig mind-mind helyet kapnak és értelmet nyernek a moziban.

A dal és a film a WellHello legújabb dobása, amelyeknek köszönhetően bepillantást nyerhetünk az együttes életébe, illetve azokba az sorsokba, amelyekre a számok hatással voltak / lehettek. A végeredmény egy Sohavégetnemérős szórakozás!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 27.

Megjelent a Szabó Balázs Bandája új nagylemeze

Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább

2024. november 25.

Azahriah, Platon Karataev és Fishing on Orfű is díjat kapott Veszprémben

November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább

2024. november 20.

Így dolgozza fel a gyászt a Wellhello

Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább

2024. november 6.

Rapsztárparádé 6363 új trekkjében

Ha rosszabb lennék nálad, még akkor is jobb lennék - 6363 igazi, dalba csomagolt rap-parádéval robban!
6363 idén egy percre sem hagyta lankadni a figyelmünket, zenekaros produkcióvá fejlődve hatalmas menetbe kezdett és megállás nélkül dobálta ki a dalokat, június elején pedig befutott a KORD EP. Az ehhez szorosan kapcsolódó, nagyobb lélegzetvételű anyagra már nem kell sokat várni, a korábbi hírnökök után pedig most újabb előfutárral kopogtat… vagy sokkal inkább rúgja be az ajtót! Tovább

2024. október 30.

Titokban repülni tanulunk – Kemény Zsófi és Dragomán György digitális szabadsága

Közismert alkotók mutatják meg, mit jelent számukra a korlátlanság. Ahogy a művészet során mindig, az alkotóknak folyamatosan szükségük van ihletforrásra. Már egészen az őskorban fontos szerepet töltött be a látvány, a vizualitás, valamint a szó az alkotás során. Nem beszélve azokról a jól ismert alkotókról, mint például Radnóti Miklós költő vagy Csontváry Kosztka Tivadar festő, akiket a természet gyakran inspirált. Ezúttal az irodalom, a slam poetry, a képzőművészet és a divat területéről mutatták meg kortárs alkotók, hogy miként tudják áthidalni az idő és a távolság kereteit, és hogyan teszik alkotássá inspirációjuk forrását a digitális szabadság segítségével. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky