3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. október 11.

Májusban Budapestre jön a Depeche Mode

Copyright:

A Depeche Mode, a modern zene egyik legnagyobb hatású művészei, a mai napon egy sajtótájékoztató keretében jelentették be Milánóban, hogy 2017 májusában Spirit című, jövő év elején megjelenő lemezüket bemutató világkörüli turnéra indulnak. Az album megjelenését követő Global Spirit turné lehetőséget nyújt majd a régi és az új rajongók számára is, hogy láthassák a zenekar egetrengető és érzelmekkel teli új showját.

A Global Spirit koncertkörút első szakaszában Európa 21 országában, összesen 32 városban, több mint 1,5 millió rajongó láthatja majd Dave Gahan-t, Martin Gore-t és Andy Fletcher-t játszani. A turné a stockholmi Friends Arenaban indul 2017. május 5-én, és olyan, a rajongók által kedvelt helyszíneket érint, mint a Paris’ Stade de France, a milánói San Siro, vagy a berlini Olimpiai Stadion. A további állomások között a csapat számára új helyszínek is találhatók, mint például a London Stadium, a moszkvai Otkritie Arena és a Veltnis-Arena Gelsenkirchenben, Németországban. Az európai turné július 23-án végződik majd Kolozsvárott az utolsó stadion koncerttel. A teljes útvonal a sajtóanyag végén megtekinthető.

Budapest is része ennek a nagyszabású turnénak, amely május 22-én ér a Groupama Arénába. A koncertre jegyek október 21-én 10 órától kaphatóak a www.livenation.hu oldalon keresztül. Korlátozott számban kiemelt álló jegy is kapható a 6 különböző ülő-, és a normál állójegy mellett. Mindkét típusú állójegy mellé Early Entry csomag is vásárolható. További információk a  www.livenation.hu oldalon találhatók.

A 2017-es nyári európai részt követően a Global Spirit turné Észak- és Dél-Amerikában folytatódik majd. Ez lesz a banda 18. turnéja, és 3 év kihagyás után az első élő fellépéseik. Az együttes utolsó koncertkörútja, a Delta Machine Tour - amit több mint 2,5 millió rajongó láthatott Európában és Észak-Amerikában a teltházas előadásokon -, egyike volt 2013. legnagyobb és legkelendőbb koncertsorozatainak. Az új turnén a csapat folytatja jótékonysági tevékenységét a svájci óragyártóval, a Hublot-tal együttműködve, hogy pénzt és figyelmet gyűjtsenek: céljuk, hogy biztonságos ivóvizet nyújtsanak mindenkinek a világban.

A Spirit lesz a zenekar 14. stúdió albuma, és a 2013-as, a kritikusok által is lelkesen fogadott Delta Machine folytatása, amely megjelenésekor 26 országban került be a top5-be, és további 12 országban vezette a slágerlistát. Az új lemez producere James Ford, a Simian Mobile Disco zenekar alapító tagja, akinek legutóbbi munkái között található például a Florence and the Machine Monkeys albuma is. A Depeche Mode új, Spirit című CD-je 2017 elején fog megjelenni a Columbia Records gondozásában.

Milánóban tartott beszédében Dave Gahan hangsúlyozta, hogy  “Rendkívül büszkék vagyunk az új lemez hangzására és kirobbanó energiájára, izgatottan várjuk, hogy turnéra induljunk vele és megoszthassuk ezt az energiát a rajongókkal is, az egész világon."

Bár számtalan művész számára jelentenek inspirációt, és a kritikusok “továbbra is korszakalkotó”-nak és “az idő előrehaladtával egyre jelentősebb művészek”-nek tartják őket, de a több mint 100 millió eladott lemez, és világszerte több mint 30 millió rajongó előtt adott koncertjei után a Depeche Mode még mindig nem vált önteltté. A Spirit albummal és a Global Spirit turnéval a banda továbbra is a zenei innovációt kívánja folytatni, a kritikai- és közönségsikerek mellett.

 

 

The Global Spirit Tour –  2017-es nyári európai turné dátumok

Május 5.    Stockholm, Svédország        Friends Arena
Május 7.    Amszterdam, Hollandia        Ziggo Dome
Május 9.    Antwerp, Belgium             Sportpaleis
Május 12.    Nizza, Franciaország            Stade Charles-Ehrmann
Május 14.    Ljubljana, Szlovénia            Dvorana Stožice
Május 17.    Athén, Görögország            Terra Vibe Park
Május 20.    Pozsony, Szlovákia            Štadión Pasienky
Május 22.    Budapest, Magyarország        Groupama Aréna
Május 24.     Prága, Csehország            Eden Aréna
Május 27.    Lipcse, Németország            Festwiese
Május 29.    Lille, Franciaország            Stade Pierre-Mauroy
Május 31.    Koppenhága, Dánia            Telia Parken

Június 3.    London, Egyesült Királyság        London Stadium
Június 5.    Köln, Németország            RheinEnergieStadion
Június 9.    München, Németország        Olympiastadion
Június 11.    Hannover, Németország        HDI Arena
Június 18.    Zürich, Svájc                Letzigrund Stadion
Június 20.    Frankfurt, Németország        Commerzbank-Arena
Június 22.    Berlin, Németország            Olympiastadion
Június 25.    Róma, Olaszország            Stadio Olimpico
Június 27.    Milánó, Olaszország            Stadio San Siro
Június 29.    Bologna, Olaszország            Stadio Rentao Dall’Ara

Július 1.    Párizs, Franciaország            Stade de France
Július 4.    Gelsenkirchen, Németország        Veltins-Arena
Július 6.    Bilbao, Spanyolország            BBK Live Festival
Július 8.    Lisszabon, Portugália            NOS Alive Festival
Július 13.    Szentpétervár, Oroszország        SKK
Július 15.    Moszkva, Oroszország            Otkritie Arena
Július 17.    Minsk, Fehéroroszország        Minsk-Arena
Július 19.    Kijev, Ukrajna                Olimpiyskiy National Sports Complex
Július 21.    Varsó, Lengyelország            PGE Narodowy
Július 23.    Kolozsvár, Románia            Cluj Arena

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky