3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. szeptember 27.

Új Alvin és a Mókusok klip

Copyright:

A legutóbbi sorlemez, a "A bölcsek meg hallgattak" címadójához forgatott klipet ezúttal Alvin és csapata – a náluk már megszokottak szerint a videó most sem csak egy egyszerű imidzsklip lett, lőfegyverek is előkerültek a forgatáson.

Lassan két éve már, hogy utoljára stúdióalbummal jelentkezett a hazai punk-rock vezető zenekara – a ’Konfliktus’, a ’Nem elég’ és ’Az erdőtől a fát’ után a címadó dalhoz készült a negyedik videoklip a korongról.

„Már teljes gőzzel dolgozunk az új lemezen, hamarosan ízelítőt is kapnak belőle az érdeklődők, előtte azonban szerettük volna megfilmesíteni ezt a dalt is.” – meséli Alvin, aki természetesen most is, ahogy minden alkalommal, rendezőként jegyzi a klipet. A dal két éve született, akkor még csak sötét utópiának tűnt ez az egész, mai valóság.

Csak cirkusz meg vér kell a népnek? Ugyanazt a mosolyt rajzoljuk fel minden reggel mindannyian? Mi lesz velünk, ha nem cselekszünk? – elgondolkodtató képsorokkal reflektál a dalszövegre az új kisfilm, a kérdésekre a válaszokat magunkban kell keresnünk.

 

 

Az Alvin és a Mókusok utoljára augusztusban játszott Budapesten – szeptember 30-án és október elsején újra a fővárosba érkeznek, hogy megismételjék a tavalyi nagy sikerű unplugged duplázást. „Legutóbb nagyon jól sikerült a kétestés buli, a Gozsu Manó Klub családias hangulata is nagyon passzolt ehhez a megszólalásmódhoz, ezért úgy döntöttünk, idén ismételünk.” – mondja Alvin. A szókimondó szövegek valahogy teljesen máshogy ütnek, mikor a kemény riffek helyett akusztikus gitárok adják a dalok háttérét, arról nem is beszélve, hogy az Alvin bulikhoz szokatlan, sokkal kisebb méretű helyszínen különlegesen közel is kerül a közönség a csapathoz. A korlátozott befogadóképesség miatt ezúttal is érdemes időben gondoskodni a jegyekről, annál is inkább, mivel legközelebb valószínűleg csak hónapok múlva lehet újra Pesten elcsípni a zenekart. Utána újra feltekerik a hangerőt! A 2016-os év megint nagyon sűrű koncertek szempontjából, az idei őszi-téli turné során többek között Stuttgartban, Bristolban és Birminghamben is játszik majd a csapat.

AZ UNPLUGGED KONCERTRE A JEGYEK MÁR BESZEREZHETŐK:
• A GOZSDU MANÓBAN (Budapest, Király utca 13., Gozsdu Udvar, 1075)
• ONLINE A TIXÁTÓL:
- 1.nap
- 2.nap

2016-OS TURNÉDÁTUMOK ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky