3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. július 21.

Duplázz a PLÁZSon – Majka & Curtis és Kowalsky Meg a Vega koncert

Copyright:

A PLÁZSon egy percre sem áll le az élet: a nappali strandolás és pihenés után éjszaka a szórakozásé a főszerep, amiről hétről-hétre a legnépszerűbb zenekarok gondoskodnak. A kiváló naplemente partyért ráadásul 2016. július 23-án két őrülten népszerű formáció, Majka & Curtis és a Kowalsky Meg a Vega felel, a két koncertet pedig egy jeggyel élvezhetjük majd.

A siófoki nagystrand idén PLÁZSként éledt újjá, a gyönyörű homokos balatoni strand és a színes programoknak köszönhetően pedig lassan a nyaralás szinonimájaként emlegetik a balatoni nyár szerelmesei. Nem csoda, hisz a pihenés mellett a hazai zenei élet krémje is „elzarándokol” ide idén nyáron, hogy egy-egy csobbanás után koncertjeikkel rázzák fel a nyaraló közönséget.

A Kowalsky Meg a Vega igazi szeretet rock and roll-t játszik, inspiráló szövegeikkel, melyekből csak úgy árad a végtelen szeretet és békesség, ritmusaik önfeledt mosolygásra, ugrálásra és táncra késztetnek minden embert. A zenekar tavasszal jelentette meg a sorban nyolcadik nagylemezét, mely a Varázsszavak címet kapta és máris platina lemezzé „színeződött” – akárcsak a csapat előző albumai. A hihetetlenül népszerű banda idén nyáron is sorra járja az ország fesztiváljait és a vidéki klubokat, a balatoni rajongóknak azonban most érdemes szemfülesnek lenni, ugyanis ez lesz az egyetlen Kowalsky – ahogy ők nevezik – forradalom a magyar tenger partján.


Majka & Curtis igazi szöveggyáros páros, dalaikra több millióan kattintanak a videómegosztókon, de koncertjeikre is igen kelendőek a jegyek. Az ózdi rapper és az ex-focista 2011-ben egyesítette erejét, a kettejük közt működő tökéletes kémiáról árulkodik a BLR-rel készített Belehalok és a Bomba vagy Baby népszerűsége. A tehetséges rapper duó a napokban jelentette meg Supersonal című legújabb dalukat, mely a Depeche Mode Personal Jesus-ének feldolgozása, az új szám pedig egy meglehetősen őrült klipet is kapott. Zúzós szóáradat és átölelő rock and roll július 23-án egy belépővel a PLÁZSon. Dobd le magad! 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky