3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. május 27.

Kistehén és BioRoBot a Parkban

Copyright:

Súlyosan jó estének néz elébe az, aki 2016. június 2-án csütörtökön a Budapest Parkba látogat, ugyanis ugyanazon este vendége lesz a Kollár-Klemecz László által fémjelzett Kistehén, illetve a Bérczesi Robi vezette BioRoBot zenekar.

2016. június 2-án csütörtökön a Kistehét és a BioRoBot zenekar játszik a Budapest Parkban. Azoknak, akik nem ismernék a két említett csapatott, most röviden bemutatnánk kikről is van szó!

2002-es Én a kistehén Sziget-reklámmal indult útnak a zenekar, azóta pedig nagy utat járt be a Kollár-Klemencz László zenekara. Kétévenként megjelent lemezeiken rendre volt egy-két országos sikerű sláger, gondoljunk csak a Szájbergyerek-re, amit az ovisoktól a nyugdíjasokig mindenki ismert, a hasonlóan komikus Jó Csávó a Márkó-ra, vagy a mulatozós Szerelmes vagyok minden nőbe és a Virágok a réten-re, vagy akár a pszichedelikus Elviszi a szél című dalaikra. A 2012-ben megjelent Elviszlek magammal című lemezen pedig a megszokott szellemes hétköznapi témák mellett, a közéletre is reflektálnak a szövegek. Jó példa erre az Ezt is elviszem magammal című sláger.

2014 végén jelent meg a legfrissebb anyaguk Szomjas Nők címmel, amelyet az egyik kritikában úgy jellemeztek, hogy "minden eddigi munkájuk közül is a legszerethetőbb". Erről a lemezről az abszurdan közéleti Csak kiabálj!-t játszák a rádiók, viszont mindegyik dal kiválóan működik a koncertjeiken abban a sorrendben, ahogy a lemezen találhatóak, ami az „egyben - feljátszás” eredménye.

2015 őszétől ismét „műhely munkába” kezdett a zenekar, hogy 2016 tavaszától új dalokkal és sok koncerttel örvendeztethessék meg a közönségüket.

 

 

A BioRoBoT olyan formáció, amely viszonylag ritka a magyar könnyűzenében. Két frontember, a hiperkarmából érkezett Bérczesi Róbert és plutós Nemes András egyenrangú partnerként vettek részt a dalszerzésben, megidézve a McCartney-Lennon dalszerzőpáros archetípusát. Néhány interneten közzétett dalukkal gyorsan komoly rajongótábort szereztek maguknak, és bár keveset koncerteztek, a kezdetektől fogva komoly sikervárományosnak tekintették őket.

A rögös úton elkészült első lemez dalközpontú, beat-rockos, helyenként punkos lendületű, helyenként táncdal-hangulatú, tarka és szétszórt pillanatfelvétel változtatos énekdallamokkal és ritmikákkal. A most készülő és tavaszra várható második album első pár dalát ezen a koncerten már hallhatja a közönség.

 

 

Dudás Zsombor - dob
Szöllösy Kata - basszusgitár
Kis Tibor Sztivi - szólógitár
Bérczesi Robi - gitár, ének
Nemes András - gitár, ének

BioRobot és Kistehén koncertek
2016. június 2., csütörtök
Budapest Park

Kapunyitás 18:00

Event

Jegyárak:
04.25-ig: 1499 Ft
05.25-ig: 1999 Ft
05.26-tól és a helyszínen: 2499 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Tovább

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky