3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2016. május 11.

Múlandó – megjelent a Twentees második lemeze

Copyright:

Őszintébb, édesen melankolikus és az eddigieknél is lendületesebb dalokkal jelentette meg a Twentees második nagylemezét, a Múlandót, rajta kilenc fülbemászó, többségében magyar nyelvű dallal. Az új lemez élőben elsőként május 20-án, a GMK-ban lesz hallható.

A hódmezővásárhelyi csapat pályája egyre szebben ívvel felfelé tavalyi, Sing, Dance, Cry című bemutatkozó albumuk óta: megnyerték a Sound of The University zenei tehetségkutatót, - a mostani albumon is rajta levő – Boldogság Kht.-t napi rotációban játszotta a Petőfi Rádió és bekerültek a Cseh Tamás Program támogatottjai közé is. A CSTP-nek köszönhetően született meg a mostani anyag: „A dalokat eredetileg nem is albumra szántuk, a Cseh Tamás Program miatt alakítottuk így, egészen pontosan Szalai Attila, a mentorunk javasolta ezt a formátumot. Eleinte voltak fenntartásaim, de élveztem a munka minden percét, a dalszerzéstől kezdve a stúdión át a grafikussal való egyeztetésig. Menet közben nagyon sokat tanultam Ligeti Gyuritól, nem dolgoztunk korábban producerrel, de ezentúl biztosan fogunk. Sosem vagyok teljesen elégedett a munkáimmal, így most sem, de büszke vagyok a lemezre, bátran küldeném el a világ összes kiadójának vagy koncertszervezőjének.” – Meséli Balázs Konrád a zenekar frontembere.

 

 

A Múlandó kilenc dalából hét ezúttal magyarul szólal meg, az őszinte, fülbemászó szövegű számokat pedig ezúttal egy kissé pesszimistább világkép inspirálta. A számok zenéjét és szövegét ezúttal is Konrád írta: „Az albumra kerülő dalok akkor születtek meg, amikor 100%-osan a dalszerzésre koncentráltam, vagy eléggé ki tudtam zárni minden mást ahhoz, hogy jó témák szólaljanak meg a fejemben és a gitáromon. A kevésbé stabil témákat egyből kidobtuk. Magányos körülmények között íródott az album, de törekedtünk a gondolataink lehető legközérthetőbb tálalására; tehát a poposság és az egyszerűség is fontos tényezők voltak.”

Zeneileg helyenként karcosabb, élőbb lett a megszólalás, de ezúttal nagyobb szerepet kapott a szintetizátor és a sampler is, a lemez címadó dalában pedig a Cloud9+-ból ismert Skeeny Boy rappel. Sőt, az előző albumon szereplő Never Get Enough után a csapat gitáros-billentyűse, Prjevara Miklós hozta a Két perc nyár zenei alapját is. „Sanszos, hogy mi leszünk a jövő Lennon-McCartney-párosa. Csak kéne mellénk egy Bereményi Géza, aki a szövegeket írja.”- teszi hozzá Konrád.

A lemezbemutató koncert 2016. május 20-án, a GMK-ban lesz, a Twentees előtt pedig a Zephyr fog játszani. A Múlandót a buli után CD-n haza is lehet vinni, de május 16-tól elérhető az összes digitális áruházban és előrendelhető Popshop.hu-ról is.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. A continua

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. A continua

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. A continua

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. A continua

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky