3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2016. április 25.

A Budapest Parkba készül a Lóci Játszik

Copyright:

Nyit a Budapest Park, amelyhez egy különleges páros koncertet szerveztek az illetékesek a szezonindítóra, ugyanis Szabó Balázs Bandája előtt lép fel a Lóci Játszik a ezen alkalomból 2016. április 28-án csütörtökön.

„Szabó Balázs pont két hónappal azelőtt varázsolta el vajdasági barátaim szívét, hogy mi is egy szuper koncertet adtunk Szabadkán. Már akkor gondoltam arra, hogy kellene közösen csinálni egy koncertet, és szerencsére ezt ők is így gondolták.” – lelkesedik Lóci.

A zenekar egyébként év eleje óta úton van a Margaret Islanddel, és rengeteg jó hangulatú koncerten vannak már túl a Cseh Tamás Program jóvoltából.

„Most, hogy a tavaszi turné egyik fele már lement, rá kellett jönnünk, mennyire imádunk tömött kisebb klubokban játszani - annak ellenére, hogy Sopronban a koncert felénél elszállt a bal fülem hallása, annyira közel álltam a cintányérhoz” – nevet Lóci.  – „A Budapest Park giga-színpadán játszani egy új kihívás lesz, ami arra ösztönöz minket, hogy a most megélt tapasztalatokat egy új műsorrá formáljuk, ami jól működik ’nagyban’ is.”

Nem csoda hát, hogy izgatottan készülnek a fellépésre.

„Megemésztjük az eddigi tanulságokat, én visszanézek pár felvételt az eddigi állomásokról, aztán igyekszünk nem túlizgulni a fellépést” – mondja a frontember nevetve.

Szabó Balázs Bandája
Vendég: Lóci Játszik
2016. április 28., csütörtök
Budapest Park

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky