3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2016. április 19.

Keserédes beharangozó dal a Twentees második nagylemezéről

Copyright:

2016 májusában érkezik a Twentees, a hazai indie-rock ifjú reménységeinek második nagylemeze. A most megjelenő Régóta próbálom a főként magyar nyelvű dalokat tartalmazó album felvezető dala.

Közvetlen és őszinte szövegekkel, dallamos, helyenként ugrálós, máskor lazább gitárriffekkel operál a hódmezővásárhelyi kvartett, akik a tavaly tavasszal megjelent bemutatkozó albumuk után máris második nagylemezükön végzik az utolsó simításokat. Ennek előfutáraként most meghallgatható a szövegvideóval is megspékelt, fülbemászó Régóta próbálom, amiben ezúttal már a szintetizátornak is több szerep jutott. A keserédesen optimista számhoz a Never Get Enough klipjét is jegyző Kovács Eszter készített szövegvideót, ami vizuálisan már a lemez arculatát vezeti fel.

 

 

„Energikus, lendületes dal, már játsszuk koncerteken, az első perctől fogva imádjuk. Az átvezetőben beköszönő riff úgy született meg, hogy nagyjából egy órán keresztül próbálgattam levegővétel nélkül, mire olyan lett, amilyennek elképzeltem, de utána a telefonomról visszahallgatva büszkén lélegeztem fel. A szövegben senki ne keresse, hogy mi az, amit régóta próbálok. Nem az a dal lényege, hanem a mögötte húzódó hangulatiság." - meséli a dal születéséről Balázs Konrád, a zenekar frontembere.

A Twentees tavaly megnyerte a Sound of The University zenei tehetségkutatót, Boldogság Kht. című dalukat napi rotációban játszotta a Petőfi Rádió, ősszel pedig bekerültek a Cseh Tamás Program támogatottjai közé is. A májusban megjelenő, Múlandó című második nagylemezen a Boldogság Kht. és a már megjelent, Fussunk tovább és a Mi a nekem való? vonalát követve ezúttal főként magyar nyelvű dalok lesznek, a produceri munkát pedig Ligeti György végzi.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Kontynuować

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Kontynuować

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky