3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2016. március 25.

Rekorddal indított a Fish! új lemeze

Copyright:

Erős kezdéssel indul a Fish! harmadik albumának pályafutása: elővételes teltház az A38-as lemezbemutató és online rekord a Deezeren! 2016. március 27-én új fejezet nyílik az ország legjobb partyrock csapatának életében: bemutatják “Idő van” című új lemezüket élőben, amely már az exkluzív Deezer pre-stream hetében megdöntötte a szolgáltató oldalán a hazai online hallgatottság rekordját!

A pre-stream időszaka alatt ugyanis egy héten belül a legmagasabb hallgatottságot érte el az új lemez, megelőzve ezzel az összes eddigi hazai megjelenés eredményeit. A kampányhoz kapcsolódó játékot is kiugró érdeklődéssel fogadták. A játékban a szerencsések CD-t, koncertjegyet és találkozási lehetőséget nyertek a csapattal. A zenekar minden albumát különleges körülmények között jelenteti meg, így a mostanit a CD formátum mellett USB karórákon is elérhetővé tették, melyek szintén elfogytak már az elővétel szakaszában.

A hihetetlenül erős kezdés részeként a vasárnapi lemezbemutatóra pedig elővételben elkelt az összes jegy - a Fish! valóban kimaxolta az egész pályás letámadás fogalmát, óriási sikerrel indítva útjára a legújabb albumot.

A nagy érdeklődésre való tekintettel pedig a tervezett megjelenés előtt két nappal elérhetővé tették a lemezt digitálisan:

Deezer

iTunes

Spotify

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky