3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2015. december 25.

Jónás Vera új dallal és EP-vel jelentkezik

Copyright:

Friss dallal jelentkezik a Jónás Vera Experiment: a készülő új albumba nyerhetünk betekintést a Walk away felvételével. A zenekar pontosan egy évvel a Wanted című EP-je után kezdett el a következő korongon munkálkodni. Ennek eredményeképp elérhető alább a Walk away debütáló videója, melyben a megszokottakkal ellentétben Vera elektromos gitáron játszik és énekel, amit G. Szabó Hunor kísér dobon. A stúdiófelvétel hangulatú újdonságról videó is készült.

Jónás Vera énekes, dalszerző, gitáros a hazai könnyűzene egyedi színfoltja – összehasonlíthatatlan zenéjével és karakterével olyat alkot, ami valahol a mainstream és az underground között foglal helyet. 2011-ben alakított zenekarával, a Jónás Vera Experimenttel 2013 őszén teltház előtt mutatták be első, GAME című albumukat a budapesti Trafóban, melyet pozitív sajtóvisszhang és nagy siker követett. Ekkor Csizmás András (basszus), Fenyvesi Márton(gitár) és Dés András(ütőhangszerek) léptek színpadra az énekesnővel. Az elsõ album, mely Moldvai Márk producer zenei vezetésével készült, egyébként egy nagyon friss és érett zenei világba kalauzolja a hallgatóságot. Vera személyes hangvételű dalai akusztikus alapokra épülnek, melyeket némi elektronikával fűszerez.
Stúdiófelvételein hallható hangmintáit, melyeket énekhangjával hoz létre, a színpadon élő egyenesben is megszólaltatja.

Közben a zenekar a hangzás tökéletesítése érdekében ütőhangszerekről dobjátékra váltott – csatlakozott a csapathoz a The Qualitons frontembere, G. Szabó Hunor, a 2014 novemberében megjelent WANTED EP-n már az ő játéka hallható. Az egyre duzzadó rajongótábornak a kislemezt a budapesti Akvárium klubban mutatták be.

Szerencsére a kezdeti lendületből egy cseppet sem vesztettek: már haladunk is az új album felé. Erről a lemezről most elsőként a Walk away-vel ismerkedhetünk. A dalban maradt a jól megszokott báj és játékosság, de újdonság is akad bőven. Jó adag dögösség, kis garázsrock és odamondogatás is akadt ezúttal: persze a korábbi kísérletező, Jónás Verás módon. Várhatón a készülő lemez is tartogat majd újdonságokat, mindamellett, hogy a jól felismerhető stílus marad.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky