3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. december 3.

A Biebers lesz az Imagine Dragons előzenekara

Copyright:

Sok-sok találgatá után megvan, hogy ki léphet fel a január 20-i Imagine Dragons előtt. Rengeteg név volt a kalapban, de a fogadásokat biztos csak pár emberte nyerte meg, aki volt olyan bátor hogy az alig 3 éve alakult Bieberst teszi meg a befutónak.

A 2012-ben alakult The Biebers hatfős csapata alkotja az ország legkúlabb bandáját. Eleinte senki sem tudta, hogy ki áll a The Biebers mögött, pedig a zenei projekt olyan slágereket alkotott mint a Sorry, a Dance vagy a Stay.
Még akkor sem volt publikus a névsor, amikor a Sorry lett az év hazai modern pop-rock hangfelvétele a Fonogram-díjkiosztón.
Később kiderült, hogy Puskás Peti és testvére, Puskás Dani is az alapítók között van, és még néhány tag neve kiszivárgott a sajtóban és a koncertek alatt.


A The Biebers azóta is megállíthatatlan! A srácok az idei nyarat szinte a színpadon töltötték, hiszen miután májusban a második helyen végeztek a Nagy-Szín-Pad versenyen, Robbie Williams budapesti koncertjén is zenélhettek, majd brutális tempóra kapcsoltak és a fesztiválok közönségének is megmutatták, milyen az igazi #galaktikus #szexizés!
A munka azóta sem állt meg, a Puskás testvérek ugyanis ontják magukból az új dalokat, amit január 20-án az Imagine Dragons előtt is megmutatnak!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky