3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. október 27.

GMK: Az Intergalactic Lovers előzenekara lesz a kiddo

Copyright:

Belgium legnépszerűbb fiatal koncertzenekara második lemezével turnézik jelenleg Európában – ennek keretében érkeznek 2015. november 3-án Magyarországra, hogy a Gozsdu Manó Klubban egy fergeteges koncertet adjanak, s megmutassák, milyen is a belga dreampop. Előzenekaruk a sub popot játszó magyar banda, a kiddo lesz.

A nagyon fiatal tagokból álló Intergalactic Lovers története igazi mese. Az egykori gimnáziumi barátok iskolai zenekarából 2008-ban alakult kvartett finom, lebegős, elképesztően slágerérzékeny dreampopjára először csak a barátok figyeltek fel, aztán az egy évvel később megjelent első kislemez, a Delay már a belga rádiós slágerlista, a De Afrekening csúcsára kúszott.

- Amikor ötezer ember énekelte a Delayt, elsírtam magam a színpadon – emlékszik vissza az énekesnő, Lara Cheadraoui az akkori időszakra, s sikerük azóta is töretlen, hiszen akkor év végén a belga Music Industry Awardon a Legjobb új zenekar díját kapták meg, a tavaly megjelent Little Heavy Burdens-szel pedig már kétségkívül Belgium egyik legnépszerűbb zenekarává váltak.

A koncert az európai tehetségeket támogató Liveurope programsorozat részeként valósul meg november 3-án, ahol a felvezetést a szintén tehetséges fiatalokból álló kiddo fogja szolgáltatni. A Persely Tamás, Rátkai Márton, Kőrös Gergely „Köge” és Magda Zsolt által fémjelzett zenekar már harmadik EP-jét készíti elő, amiről nemrég debütált klippel együtt 3 lépés című daluk, a Ha eltűnnék címűt pedig a Petőfi TV-n mutatták be akusztikus formában.

– Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, hiszen ez egy nagy előre lépés a zenekar életében – árulta el a frontember, Persely Tamás.

– Reméljük ezáltal egy még szélesebb közönséghez is el tudnak jutni a dalaink, amik között most már nem kevés új van, illetve ez lesz a második alkalmunk, hogy egy vokalistával, Ladiszlai Rékával kiegészülve állhatunk színpadra. Mindenképp izgalmas estére számíthat az, aki ellátogat aznap este a Gozsdu Manóba.

Aki tehát egy kis kalandozásra vágyik a magyar és a belga zenei stílusokban, annak érdemes eljönnie november 3-án este – garantáltan pozitív élményekkel fog hazatérni.

A38 Sessions @ GMK – kiddo (HU); Intergalactic Lovers (B)
Időpont: 2015. november 3. 20:00
Helyszín: Gozsdu Manó Klub (Király utca 13.)
Jegyárak: elővétel – 1500 Ft; helyszín – 2000 Ft

Jegyvásárlás elővételben az A38 honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón, valamint a Gozsdu Manó Klubban.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky