3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2015. október 26.

A BlackBirds Beatles Emlékzenekar ismét Liverpoolban

Copyright:

A BlackBirds Beatles emlékzenekar lassan 11 éve szerves része a magyar és a nemzetközi zenei piacnak. A világ élvonalába tartozó csapat 2004-ben valószínűleg még nem is gondolta, hogy ennyi időn keresztül - mára már hivatásukként -, adhatják elő a Beatles legendás dalait. Már negyedszer turnézik a kultikus zenekar szülőhazájában, Angliában.

Az ez évi látogatás egyik különlegessége, hogy míg a BlackBirds Liverpoolban eddig „csak” a Beatles Fesztivál keretein belül lépett fel a (magyar zenekarként elsőként, három alkalommal), most a srácok egy egész estés bulit csaphatnak a szintén kultikus Cavern Clubban. Ez volt az a helyszín ahol a Beatles megalapozta a sikereit és a ’60-as évek elején közel 300 koncertet adott.

A zenekar egyik elképzelése, hogy felidézze a Beatles koncertek hangulatát és természetesen megidézze a korszak szellemét is. Az eredeti hangszerek (Epiphone és Fender gitárok, Höfner basszusgitár, a Ludwig dobfelszerelés) és a régi, csöves Fender és VOX erősítők nyújtják a hiteles megszólaláshoz szükséges alapot. Emellett természetesen elengedhetetlen a korhű megjelenés, amivel megtisztelik a Beatles szellemét.

A BlackBirds így nyilatkozott a fellépéseikről:

„Szerencsére a Beatles életműve slágerekben és különlegességekben is bővelkedik. Így össze tudunk állítani ütős, mai napig ismert dalokból, slágerekből álló műsort, vagy, ha úgy van kedvünk, valamilyen koncepció mentén, olyan koncertanyagot, ami tele van érdekes, kevésbé ismert, ám annál jobb dalokkal.”

A Beatles rajongók fő zarándokhelyének tartott klubban 2015. október 27-én játszanak a magyar fiúk egy pszichedelikus Beatles-estet, tele ritka és nehéz dalokkal. Két nappal később pedig egy menő londoni klubban játsszák el a „Best Of Beatles” műsorukat. Angliai magyaroknak és Beatles fanoknak nem kérdés, hogy hol a helye azokon a napokon!

Emellett, ha valaki netán épp Angliában járna, és szívesen megnézné a fiúk fellépését, azoknak jó hír, hogy a liverpooli fellépés ingyenes lesz!

A Beatles-t imádni minden esetben kötelező és hát a BlackBirds hamarosan itthon is fellép!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 2.

A szerelem, amit mindenki keres: megérkezett a Blahalouisiana legújabb dala

Az a szerelem a címe a zenekar új, táncolható, nyári hangulatú megjelenésének, amelyben a retró fülbemászó groove-okkal, szintivel, játékos ritmusokkal és karizmatikus énekkel karöltve találkozik a modernnel. Seguir

2025. június 28.

Fend Off The Dark: Roses Of Thieves dal- és klippremier

Vadonatúj dallal és a hozzá készített videoklippel jelentkezett a Roses Of Thieves. Az ultradallamos modern rock / metalt EDM, ír kocsmapunk és folk metal elemekkel ötvöző zenekarhoz idén csatlakozott Dudás Ivett (Thy Catafalque, Tales Of Evening) énekesnő, a Fend Off The Dark már vele készült el - a dal a még formálódó második nagylemez első előfutára. Seguir

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. Seguir

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! Seguir

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky