3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. szeptember 29.

Téli álmot alszik a Park

Copyright:

Nyolcvan intenzív koncertnap után lezárta a 2015-ös idényt a Budapest Park. Április végétől szeptember végéig 330 ezren szórakoztak a legnagyobb szabadtéri bulihelyen.

Szeptember 23-26. között a Kapuzárási Piknik Fesztivál keretein belül, Magyarország legsikeresebb zenekaraival zárta az idényt Európa legnagyobb szabadtéri szórakozóhelye, a Budapest Park. A tavasztól őszig zajló koncertfolyamban 165 zenekar és mintegy 50 DJ lépett fel a 80 koncertnapon, köztük 7 országból érkező 26 nemzetközi zenekar is járt a Parkban. A 2015-ös szezonban összesen 330 ezer látogató volt kíváncsi a programokra, s idén köszöntötte a Park a kezdetek óta számolt 1 milliomodik látogatót.

Alaposan próbára tették a fellépő zenekarok a szervezőket. Az egyik idei fellépő saját maga szerette elkészíteni a fellépés előtt a popcornt, és ezt a tevékenységet csakis számlával igazolva, aznap vásárolt, kifejezetten digitális kijelzős mikrohullámú sütővel volt hajlandó végezni. Rengeteg riderben szerepeltek nehezen beszerezhető termékek. Előfordult, hogy a zenekar a teljes étel-ital bekészítését, valamint egy teljes professzionális konyhaberendezést hozott magával kamionnal. Ebben az esetben természetesen a séf és a teljes konyhaszemélyzet is az utazó stáb része volt. Olyan fellépő is volt, aki 95.000 forintos pezsgőből rendelt több palackot, mások pedig annyira szerények voltak, hogy egy ilyen palack árának a feléből is jól érezték magukat egy 10 fős stábbal. Akadtak olyan előadók is, akik annyira komoly bulit terveztek, hogy a riderben a főhős részére kettő, azaz 2 (!!!) db meghatározott márkájú alsónadrágot kértek a szintén meghatározott márkájú zokni és póló mellett.

A Budapest Park komoly szerepet vállalt a társadalmi felelősségvállalás terén is. Az öt alkalommal megrendezett, gyermekprogramoknak helyt adó Pöttömkertben folyamatosan érkeztek az adományok a Vöröskereszt részére. 282 000 Ft gyűlt össze a Wellhello májusi koncertjére vásárolható speciális, 47 000 Ft-os páros VIP belépőből, melyet a Park a Bátor Tábor Alapítvány részére ajánlott fel. Az ifjú tehetségeket felkaroló Cseppkő Alapítvány diákjai pedig a Halott Pénz koncertjén élhettek át feledhetetlen pillanatokat a zenekarral a színpadon.

Most tehát bezárnak a Park kapui, de 2016. április végén, a tavaszi napsütéssel újraéled majd a bulihely.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

2025. augusztus 25.

Megjelent DESH és Young Fly új slágere az OHMAMMA!

A DESH és Young Fly duó ismét igazi nyári slágerrel jelentkezik: itt az OHMAMMA! Hallgassátok és nézzétek meg a hozzá készült igazi nyári videóklipet is! Tovább

2025. augusztus 24.

Ilyen lesz Dzsúdló Mekis menüje

A McDonald’s a hírességek kedvenc Mekis rendeléseit felsorakoztató kampányának legújabb hazai fejezetében Dzsúdló, azaz Juhász Marci áll a reflektorfényben. A Borsod megyei kisfaluból induló, mára a Z-generáció egyik legnépszerűbb előadójává vált zenész nem csupán a zenei toplistákon, de a hazai koncertéletben is meghatározó szereplő. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky