3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. szeptember 3.

A Junkies legendája tovább él!

Copyright:

Ki gondolta volna, hogy a Junkies első lemezének megjelenése óta már húsz év telt el?!  Az azóta legendássá vált albumról, akkor még nem is sejthették, hogy milyen sikeressé teszi a későbbiekben a zenekart. Ennek örömére 2015. szeptember 4-én visszatérnek a gyökerekhez és a Barba Negra Track-ben valami olyat tesznek, amit még soha! Az első számtól az utolsóig lejátsszák a 20 éves karrierindító albumot! Ugye jól hangzik!

A Junkies Káros az egészségre című korongja 1995. októberében került az üzletekbe. Ugyan ezt megelőzően a zenekar átment pár tagcserén, szerencsére ezen a lemezen már semmi sem volt érezhető a viszontagságokból. Csak az a mocskos punk maradt, ami igazán naggyá tette őket.

A zenekar tehát érthető módon a mai napig büszke első gyermekére, így a 20. évfordulóra valami igazán különlegessel szeretne kedveskedni kitartó és hűséges rajongói számára. Ennek örömére játsszák le a Barba Negra Track-ben szeptember 4-én az egész albumot, ami egyben azt is jelenti, hogy olyan dalok is elhangoznak majd élőben, amelyeket még sosem játszottak le nagyközönség előtt. A Káros az egészégre album bulijához, természetesen készült egy teaser is. Olyan nevek mesélnek a videóban a lemezről, mint Balázs Mihály (Fatal Error), Kőváry Zoltán (The Trousers), Takács Vilkó (Ganxsta Zolee és a Kartel), Pachmann Péter, Molnár Tamás, Tarján Zsófia Rebeka (Honeybeast), vagy Rónai Dávid.

 

 

És ha már itt tartunk! Ugye senki nem gondolta, hogy vendégek nélkül ünnepel a Junkies? Az este nyitányaként a Központi Hatalom lép fel, akiket csakis szülői felügyelet mellett ajánlunk. Őket követi a The Trousers, akik pedig remek rock and rollal szolgálnak majd a nemes egybegyűlteknek. Ez eddig jól hangzik, pedig a Káros az egészségre lemezbemutató csak ezután jön.

 

 

Káros? Nem igazán! Kötelező a részvétel? Mindenkinek!

18.30: Kapunyitás
18:40: Központi Hatalom
19:20: The Trousers
20:20: Junkies

Vendégek lesznek: Tarján Zsófia (Honeybeast), Takács Vilmos 'Vilkó' (Ganxsta Zolee és a Kartel)
További nevek hamarosan!

Jegyek:
1500 Ft,- 2015.07.14-től 08.31-ig
2000 Ft,- 2015.09.01-től

Jegyértékesítés:
Barba Negra Track jegypénztár:
H-Szo:15:00 – 20:00 óráig (Programnapokon: 15:00 – 21:30 óráig)
Cím:1117 Budapest, Neumann János u. 2. (Rákóczi híd, budai hídfő)

Online jegyértékesítés:
Barba Negra Track rendszerében ITT!

Ticketportal rendszerében ITT!

Broadway Jegyiroda rendszerében ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky