3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2015. augusztus 11.

Tanévnyitó Hobóval, a Kft-vel és a Balkan Fanatikkal

Copyright:

Hobo és bandája, a KFT, a Balkan Fanatik koncertjei, Takács Nikolas és Szabó Ádám fellépése, kukazene, hangszercsépelés, gyerekprogramok és nyeremények várják a családokat 2015. augusztus 29-én a budapesti Savoya Parkban. Az idén 11 éves bevásárlóközpont és a XI. kerület, vagyis Újbuda közös tanévnyitó fesztiválján minden program ingyenes.

Tizenegyek vagyunk címmel nagyszabású, egész napos, ingyenes tanévnyitó fesztivált rendeznek 2015. augusztus 29-én, szombaton a budapesti Savoya Parkban. A bevásárlóközpontban délelőtt 10-kor indulnak a programok, amelyekkel a nyári szünidő utolsó hétvégéjén együtt kapcsolódhatnak ki a családok. A kisszínpadon a nap folyamán fellép az X-Faktorból ismert Takács Nikolas és Szabó Ádám, valamint gyerekműsorral kedveskedik a Brass In The Five fúvósötös. Az igazi ütős együttes, a Strokes kukákon, hordókon, csöveken dobol el könnyű- és komolyzenei slágereket Európában szinte egyedülálló módon, és a látogatók ezt meg is hallgathatják. Az újrahasznosított hangszereket, például a számítógépes klaviatúrából készült csörgőt vagy a bicikliküllőből varázsolt dobot ugyanakkor a gyerekek maguk is kipróbálhatják egy másik fellépő csapat, a Bélaműhely Könnyűzenekar interaktív, hangszercsépelő játékában. A Savoya Parkban 10 és 16.30 között nyereményjáték is zajlik a Trambulin Színház szervezésében: azok között, akik végigmennek a pecsétgyűjtős játékokon, Újbuda jóvoltából kisorsolnak egy 100.000 forint értékű osztálykirándulást.

Az idén 11. születésnapját ünneplő Savoya Park és a XI. kerület, vagyis Újbuda közös tanévnyitó rendezvényén 2015. augusztus 29-én késő délutántól nagyszabású, szabadtéri koncertekkel folytatódik a műsor. A bevásárlóközpont parkolójában elsőként 16:30-tól a magyar népzenét elektronikus zenével és ska ritmusokkal fűszerező Balkan Fanatik ad koncertet. A Kossuth-díjas Hobo és bandája 18 órakor lép színpadra, hogy előadja a hazai rockzene egyik legfontosabb alaplemeze, a Vadászat dalait. A Savoya Park esti záróprogramjában pedig minden bizonnyal lesz párduc, oroszlán, gorilla, makákó, hiszen Laár András és legendás zenekara, a KFT koncertezik 20 órától a szabadtéri nagyszínpadon.

A Savoya Park és Újbuda közös tanévnyitó fesztiválján valamennyi program ingyenes.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Seguir

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. Seguir

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Seguir

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Seguir

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky