3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. augusztus 3. | MyMusic

Rekord nézőszám a 19. FEZEN-en

Copyright: FEZEN sajtóképek FEZEN, sajtóképek

A szerdán Judas Priesttel nyitó FEZEN szombaton az új dobosával érkező HIM-mel zárta be kapuit. Vagyis a nagyszínpadot, hiszen a buli még reggelig folytatódott az immár nagykorúvá vált fesztiválon.

A pénteki lágyabb vonal után, szombaton ismét a keményebb rock volt a főszereplő. A nagyszínpadot a Road nyitotta, és a fanatikus rajongók a tűző napsütés ellenére is fáradhatatlanul tombolták és énekelték végig kedvenceik koncertjét. A hevesi rockfenegyerekek után a nyugati határszélről induló legenda, a Lord következett. Akik nem csak régi slágereket és melódiákat hozták magukkal, hanem a népes Lord családot is, akik hamar belefeledkeztek a ritmusokba és dallamokba. Sokat viszont nem kellett várni, hogy feketébe boruljon a nagyszínpad előtti terület. Lassacskán beáramlottak azok, akik valami igazán sötét harmóniára vágytak. Megjelentek a fodros szoknyák, a csipkekesztyűk és a borús hangulat.

Az este csúcsa a finn sikercsapat, a HIM fellépése volt. A szerelem sötét oldalát megéneklő zenekar ugyan mozgalmas időket élt meg a dobos cserével, ez viszont nem gátolta meg őket abban, hogy egy hatalmas koncertet hozzanak el a közönségnek. Rengetegen voltak kíváncsiak arra, hogy roskad össze a szíve Ville Valo, frontembernek. A romantikus dallamokkal vegyített fémhangzás végig görgött a fesztiválon egy egész fekete hullámot vonultatva végig a nagyszínpad előtt.

A Tele Élettel színpadot egészen másfajta hullámok ostromolták; már a színpadnyitó Supernem örült táncra csábította a közönséget, a tíz éves Irie Maffia pedig a már ütemesen mozgó lábak mellett a csípőket is mozgásra bírta. Az estét két szuperdíva, a magyar színtér talán két legenergikusabb, extravagánsabb énekesnője zárta. Előbb Péterfy Bori lépett fel az ő Lova Bandjével, majd Pásztor Anna és Barbijai hajszolták magukat és a közönséget véget nem érő extázisba.

Aki igazán kemény hangzásra vágyott, a Csarnokban tette le székhelyét, míg aki csak egy kis laza kertipartyra vágyott, a Cabrióban táborozott le. Amint befejeződtek a nagykoncertek, elkezdődött a reggelig tartó éjszakai műszak: három helyszínen különböző stílusú dj-k, míg a FEZEN jelképének is számító cirkuszi sátorban karaoke várta a még mindig bulira éhes közönséget.
Az idén négy teljes értékű nappal üzemelő FEZEN fesztivál minden eddiginél látogatottabb volt, rögtön a nyitónapon rekordszámú, több mit 13 ezres tömeg gyúlt össze, és a fesztivál minden napján szép számmal érkezett az élőzenére vágyó közönség. Erre az évre bezártunk, de jövőre mindenkit visszavárunk a 20. FEZEN-re.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky