3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. július 27.

Véget érte magát a Campus Fesztivál - 84 ezren buliztak

Copyright:

Vasárnap hajnalban véget ért Kelet-Magyarország legnagyobb könnyűzenei eseménye a debreceni Campus Fesztivál. A Nagyerdei Stadion környezetében, több mint húsz hektáron elterülő rendezvényt nem véletlenül nevezték el a látogatók és a szervezők, az „ország egyik legkomfortosabb” fesztiváljának.

A hőséget az erdei sétáló utak, kutak, párakapuk mellett a folyamatos locsolás is enyhítette, egyedülálló volt a klimatizált ezer négyzetméteres buli-aréna, és a kulturális programok centruma, a frissen felújított 101 éves Víztorony is. Idén már több mint 6000 négyzetméternyi fedett helyszín várta a bulizni vágyókat, összesen 25 programhelyszínen, közel 400 program volt a négy nap alatt. Ezreket mozgatott meg Ákos, Caro Emerald, Majka és Curtis, Rúzsa Magdi, a Halott Pénz, Palya Bea, és a brit Modestep is. A legnagyobb érdeklődés pedig a hazai pályán koncertező Tankcsapdát kísérte, Lukács Laciékat csaknem 18 ezren látták a Nagyszínpad előtti téren.

A zenei színpadok kínálata mellett újra nagy sikert aratott az „Egyetem tér”, ahol a Debreceni Egyetem látványos napközbeni aktivitásokkal mutatta be az egyetemváros sokszínűségét. Először épült fel az „Agyüzem”, ahol forradalmian új, jelenleg még sehol sem megvalósított ötletekkel lehetett előállni értékes nyereményekért. Voltak irodalmi és színházi programok, közönségtalálkozók, pódiumbeszélgetések, felolvasóestek, filmvetítések, és a Dumaszínház humoristái is szép számban megjelentek. Az idei Campus ráadásul abban is rendkívüli volt, hogy a fesztivál idején még egy DVSC-TEVA-Skonto FC Európa-liga selejtezőt is megnézhettek a fesztiválozók.

 

 

Miklósvölgyi Péter a Campus Fesztivál igazgatója megerősítette, a programok jóval nagyobb érdeklődés mellett zajlottak, mint az elmúlt évben, így sikerült megdönteni a tavalyi látogatói csúcsot, idén 84 ezren buliztak a Nagyerdőn.

Vasárnap reggel elkezdődött a takarítás, és a terület helyreállítása, hogy a Nagyerdei Stadion környezete rövid időn belül eredeti állapotába kerülhessen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky