3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. június 17.

Új We Are Rockstars dal

Copyright:

Legújabb slágergyanús dalát három verzióban jelenteti meg a We Are Rockstars. A magyar electrorock zenekar a Let Me Feel The Beat című szerzeményét „három az egyben” típusú online kislemezen adja ki, amelyen rögtön két átdolgozás is helyet kap.

Dallamos indie rock dallal robbant újra a We Are Rockstars. A fiúk az elektronikus hangzás után visszakanyarodtak a hagyományosabb rock and roll életérzéshez, így született meg a Let Me Feel The Beat című szám zenéje. Ebben az esetben azonban a szöveg hamarabb megvolt, és sokáig egyáltalán nem tűnt úgy, hogy ebből bármi lesz...

- A turnébuszban mondogattuk és dudorásztuk azt a mondatot, hogy „let me feel the beat”, vagyis „hadd érezzem az ütemet”. Ez annyira végtelenül elcsépelt és közhelyes, hogy álmunkban sem gondoltunk arra, hogy ebből egyszer dal születik. Poénnak indult, de aztán szépen lassan mégis beakadt ez az egy sor, és elkezdtük komolyan foglalkozni vele. Némi ironikus éllel végül így született meg a Let Me Feel The Beat című új szerzeményünk, amellyel visszatértünk a rockosabb hangzáshoz – mondta Ligeti György, a We Are Rockstars énekese.

A zenekar új dala egy „három az egyben” típusú online kislemezen jelenik meg a Music Fashion Kiadó gondozásában. Az eredeti dal mellett ugyanis rögtön két átdolgozással rukkol elő a We Are Rockstars. Az egyik egy szimfonikus verzió, a másik pedig egy Ezerló Remix. Az új dal premierje a Petőfi Rádióban volt, az online kislemez pedig elérhető az ismert weboldalakon: az iTunes, a Googleplay, a Spotify, a korlatlanzene.hu és a dalok.hu rendszerében. A zenekar a tervek szerint mostantól kislemezen jelenteti meg a dalait, és az összes új szerzemény később kerül nagylemezre.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky