3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. június 17.

Képzelt Város hazatérő koncert az A38-on

Copyright:

Újra itthon van a Képzelt Város zenekar teljes tagsága, Miskolczi Márton, gitáros-szintetizátoros hazatérése alkalmából pedig az A38 Tetőteraszán csapnak bulit a Makrohang társaságában 2015. július 26-án.

Az idén 10 éves Képzelt Város koncertjein váltakoznak az erőteljes, sodró, helyenként komor hangvételű dalok a felemelő hangulatokkal. A zenekar tavaly decemberben jelentette meg IO című akusztikus lemezét, mely hangos dalaik lágyabb újraértelmezéseként látott napvilágot. Az IO címe egyszerre utal a csapat idén esedékes 10. évfordulójára és a Jupiter egyik holdjára is, hiszen az EP mintegy „mellékbolygóként” kapcsolódik az Anatolijhoz, a Képzelt Város harmadik nagylemezéhez. A jubileumi év azonban csak most kezd beindulni, a zenekar az elmúlt évben ugyanis csak ritkán adott koncertet Marci távolléte miatt. Jó hír a rajongóknak, hogy az ínséges időknek vége, sőt nyáron folytatják a közös alkotást is:

„Már nagyon várjuk haza Marcit, aki a napokban érkezik egy nagyjából egyéves távollét után Dániából, ahol hangmérnökként dolgozott. Az utóbbi időszakban mindenki kicsit másra koncentrált, másik zenekarra, munkára, vizsgákra, diplomázásra stb. Az orfűi lesz hosszabb idő után az első koncertünk, azután következik az A38 a Makrohang társaságában. Nyáron más fesztiválon is játszunk majd, de a tervek szerint inkább lemezkészítésre szeretnénk fókuszálni. Ennek keretében valószínűleg a nyár végén néhány napra elmegyünk a Bükkbe, ahol az addigi ötleteket szeretnénk dalokká, esetleg lemezzé gyúrni.” – meséli Kovács Ákos, a zenekar énekese.

A Képzelt Város előtt az ifjú Makrohang játszik, akik „jazz for metalheads”­ként jellemzik zenéjüket, ennél találóbb címkét pedig aligha ragaszthatnánk az instrumentális trióra. Zenéjükben ugyanis a noiserock és a jazz lép reakcióba, létrehozva ezzel 2014 egyik legerősebb főzetét, a Maxrebo EP­t.

2015. július 26. 19:30
A38 Tetőterasz, Petőfi híd budai hídfő
Belépő: elővételben 1000Ft, helyszínen 1200Ft

EVENT

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Tovább

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Tovább

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky