3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. május 26.

A legfrissebb és a legrégebbi – új THe pUnch

Copyright:

A budapesti THe pUnch zenekar egy kislemezes és egy kétszámos single után gőzerővel dolgozik ősszel érkező nagylemezén, melynek most előfutáraként itt a borús, magába szippantó Transmission című dal! Meghallgathatjátok élőben is 2015. május 29-én a GMK-ban.

A THe pUnch mára már elfordult a brit gitárzenét jelentő gyökerektől, egy hömpölygőbb, mégis masszív kerettel rendelkező, pszichedelikus elszállásokba merülő komplex dallamvilág felé. Ezt az utat jelzi a most megjelent Transmission is, mely a zenekar egyik legrégebb óta a fiókban szunnyadó dala.

„A szöveg és zene az énekes Jim munkáját dicséri. A bevezető igazán hosszúra nyúlt, hogy segítse a hangulat elérését. Maga a zenei témák és a szöveg is ismétlődik a dalban hangsúlyozva, erősítve a mondanivalót, ami egy belső vívódás. A szóló és a többi zenei téma a felvételek pillanatában született meg, mind a kiállás tónusában, dinamikájában, megszólalásában is a vívódás érzését igyekszik kelteni. – Meséli Veller László, a zenekar gitárosa-  A szám hangzásilag egy verembe, vagy kútba zárás asszociációját kelti. Maga a gitár effektek, a sok visszhangosítás, zengetés is ezt az érzést kelti. A kiállás pedig a sok torzítással és ismétléssel majd a dúr kísérettel kiegészítve döntik le a verem falait, szinte hiába, hiszen a szám elején szereplő téma tér vissza, mely újra jelzi, hogy nincs menekvés, az ember ugyanazon körforgásokba keveredik újfent.”

 

 

A most készülő Will Way című nagylemezen is ezt a hipnotikus, érces riffekkel díszített ösvényt követik, melynek felvételei az Echo Hangstúdióban és Solymáron, Beke István közreműködésével zajlottak, míg a keverést és a masteringet maga a banda végzi, a dobos Vitéz Gergő munkájának köszönhetően.

Az őszre érkezdő Will Way-en a Transmission mellett a tavaly ősszel bemutatott Besides single két dala is felkerül. A THe pUnch a tavaszi koncertszezont 2015. május 29-én zárja a GMK-ban, ahol a Minimachines társaságában játszik!

The pUnch koncert
2015. május 29. 20:00
GMK, Budapest 1075, Király utca 13.
Belépő: 800 HUF

Event

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky