3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2015. március 26. | Dobos

Holdviola: Magyar népdalokat kortól függetlenül, lelkük mélyén szeretik, értik és érzik az emberek

Copyright:

A miskolci gyökerekkel rendelkező Holdviola háza táján rendesen felpezsdült az élet mostanság. A magyar népzenéből, népdalokból merítő, azt a legváltozatosabb elektronikus elemekkel vegyítő formáció nemrég sikeres flash mobot tartott Miskolcon, amellyel az ivóvíz tisztántartására, fontosságára hívták fel a figyelmet. Természetesen ez már az új zenei anyaguk előfutárának is tekinthető, hiszen a várva várt új album, a víz motívumát továbbontó „Túl a vízen” borítóját, illetve egyik dalát is bemutatták az esemény során. A banda a közelmúltban a SzerencseSzombatban is fellépett, ahol az Ágas-bogas című dalukat adták elő, amely szintén az új album egyik tétele. A következő interjúban szó lesz a banda további terveiről, az új lemezről, a május 10-ei lemezbemutató koncertről, és Tilláról, a banda új énekesnőjéről is. Kérdéseinkre Farkas Péter, a zenekar dobosa válaszolt.
 

Hallottuk, hogy számos újdonság van készülőben a házatok táján. Hogy áll az új album? Lehet már tudni a megjelenés dátumát, esetleg a lemez címét?
- A lemez munkálatai lassan a végéhez érnek, már tényleg csak az utolsó simítások vannak hátra. A május 10-ei lemezbemutató koncertünk napján jelenik majd meg, amit a MOM Kulturális központban tartunk. Terveink szerint itt lehet majd először kapni a lemezt. Az album címe számunkra az életet, a természetet, az egységet, az eredetiséget, a tökéletességet szimbolizálja. A lemez készítésének munkálatai során vettük észre, hogy több dalunkban is jelen van a víz, mint szimbólum. Nem volt kérdés, hogy ezt az éltető energiát választjuk.  Így lett „Túl a vízen” a címe.

Esetleg vannak tervben koncertek, videoklipek?
- Természetesen a koncertnaptárunk folyamatosan bővül. A nyári fesztiválokon sokfelé előfordulunk majd az országban és határainkon kívül is. A szabadtéri szezon után pedig a lemezbemutatóra készülő új színháztermi műsorunkat szeretnénk bemutatni minél több nagyvárosban.
Hamarosan új klippel is jelentkezünk. A víz tematikáján tovább haladva egy korábbi, számunkra igen kedves dalt dolgoztunk át, amihez képi anyagot is forgattunk. Történt ugyanis, hogy nemrég megkeresett minket a Török Nemzeti TV, hogy szeretné műsorra tűzni egyik ikonikus népdalunk Holdviolás verzióját, március 15-én. Mivel a dalhoz nem volt még hivatalos klipünk, mit volt mit tenni, gyorsan forgattunk egyet. Az akció olyan jól sikerült, hogy még további két dalunkat is bemutatták a török főcsatornán nemzeti ünnepünk alkalmából. A hazai premier a napokban várható. Természetesen az új lemez címadó dalához is szeretnénk klipet készíteni a közeljövőben.

A tradicionális magyar népzene mellett esetleg van még valamilyen hatás, amiből az új korong kapcsán merítetek?
- Ebben a vonatkozásban nincs változás. Továbbra is népdalainkból táplálkozunk. Ami viszont újdonság lehet, hogy elkalandoztunk más tájegységek irányába is. Ilyen pl. Somogy vidéke. Az innen gyökerező népdalinkban erősen jelen van a keleties hangzás.

Hogy találtátok meg Tillát, az új énekesnőt? Egyáltalán mi volt az oka a váltásnak?
- Zsófival hét szép és igen sikeres évet töltöttünk együtt. Egyszerűen annyi történt, szeretett volna új utakat, lehetőségeket kipróbálni az életében, mi pedig ezt tiszteletben tartottuk. Hosszú keresgélés után emlékeim szerint Lali édesanyja hívta fel a figyelmünket Tillára, akit egy TV műsorban látott, hallott énekelni. Megkeresésünket követően már az első próbák után igent mondott. Ez volt 2013 februárjában.

Úgy tudjuk, a zenekarban többen is játszotok több hangszeren. Mik a legkülönlegesebbek ezek közül?
- Ami a különlegességeket illeti, elsősorban Tillára igaz ez az állítás, aki az ének és hegedű mellett több népi hangszeren is játszik. pl. saz, koboz, tilinkó.

Hallhatunk esetleg az albumon majd egy-egy másik kultúrából származó hangszert?
- Ilyen pl. a kaval, aminek az eredetéről viták folynak. Ami biztos, hogy több nép zenéjébe integrálódott.

Szerintetek meg lehet fogni manapság a fiatalabb, esetleg a tizenéves korosztályt a magyar népzene felhasználásával?
- Mindenképp azt gondoljuk, hogy igen. Hiszünk benne, hogy a magyar népdalokat kortól függetlenül, lelkük mélyén szeretik, értik és érzik az emberek, viszont a mai fiatalokat már nehezen lehet az autentikus népzene hangzásával igazán megérinteni.
Mi a zenekar létezése óta azt tapasztaljuk, hogy „holdiviolás” változatban mintha új életre kelnének a népdalok, amiket a mai fiatalok talán soha nem ismertek volna meg más forrásból. Ebben az új, modern köntösben és hangzásvilágban az ő szívükhöz is könnyebben eljut, ami azért létfontosságú, hiszen ők fogják átörökíteni fennmaradt népdalkincsünket.Koncertjeinken azt látjuk, tényleg minden korosztály képviselteti magát, az egész piciktől kezdve, a tizenéveseken át az idősebb generációig. Ez nagyon jóleső érzéssel tölt el bennünket.

Korábban jellemző volt rátok a táncosokkal való kollaboráció élőben, illetve a látványos vizuálok is. Folytatni kívánjátok ezt a jó szokást?
- Természetesen igen. Továbbra is a Szinvavölgyi Néptáncműhely táncosaival járjuk az országot. Új látványelemek kidolgozásán is dolgozunk. Reményeink szerint a lemezbemutató koncerten már be is mutathatjuk ezeket.

Van fellépés előtti szokásotok? Valami rituálé esetleg?
- Közvetlenül a színpadra lépés előtt a zenekar tagjai egyesével üdvözlik, átölelik egymást, pozitív energiát igyekszünk átadni a másiknak. Hogy mik hangzanak el pontosan? Az maradjon titok. (Mosolyog)

A Holdviola tehát rengeteg újdonsággal készül a közeljövőben. A „Túl a vízen” megjelenése és a lemezbemutató koncert is 2015. május 10-én lesz majd, a MOM Kulturális Központban, ahol a hallgatóközönség és a rajongók először juthatnak majd hozzá a koronghoz.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. október 7.

Mi vagyunk Azahriah

Amúgy izgi ez a sztori, de nem áll össze sajnos - felütéssel jelent meg tegnap este a közelgő Azahriah mozifilm trailere. A beharangozó videó a november 28-án debütáló, Mi vagyunk Azahriah című, egész estés hibrid (félig dokumentum, félig fikciós) filmhez készült, amelyet országszerte vetítenek majd a mozikban. Tovább

2024. október 6.

A Rapülők újra megjelenik bakeliten

EGY NAGY KEDVENC ÚJRA VINYLEN! A Rapülők ikonikus albuma több, mint 30 év után újra kapható lesz bakeliten 2024. október 25-én. Tovább

2024. október 5.

Megjelent a Hangfoglaló Program Induló előadói pályázati felhívása

Megjelent az NKA Hangfoglaló Könnyűzene Támogató Program Kollégium Induló előadói pályázati felhívása. Tovább

2024. szeptember 19.

Pincemagányból a tengerbe – tízéves az Anton Vezuv bemutatkozó lemeze

Tízéves az Anton Vezuv zenekar bemutatkozó albuma, az Into the Sea. A kerek évfordulót egy különleges hangfelvétellel ünneplik: előkerültek a debütáló nagylemez 20 évvel ezelőtti első demófelvételei, ezek Cellar Light Demos címmel már elérhetők a Spotify-on és a többi ismert streamingszolgáltatónál, valamint limitált példányszámban magnókazettán is beszerezhetők. Tovább

2024. szeptember 2.

BSW és ByeAlex közös dala

A Lidokain az egyre személytelenebb és ridegebb kapcsolatokra reflektál. A dal három részre épül, mindegyikben egy nő életét kísérhetjük nyomon. Először húsz-, aztán harminc-, majd negyveneséven jelenik meg a sorokban, miközben kirajzolódik előttünk egy céltalan, magányos élet. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky