3422 bands 12339 MP3 to download
News par
Hirdetés
Hazai

2015. március 26.

Bréking! Döntőbe jutott az Egy Kiss Erzsi Zene dala

Copyright:

Nemrég kaptuk a hírt, hogy a 2015-ös International Songwriting Competition zsűrije beválasztotta az Egy Kiss Erzsi Zene „Van Dala” című szerzeményét a világzene kategória döntősei közé. A több mint tizennyolcezer jelentkezőből mindösszesen 10%, azaz kategóriánként 30 pályamű jut tovább a középdöntőbe, majd 15 a döntőbe, tehát nem akármilyen elismerésről van szó!

Annál is inkább, ha tekintetbe vesszük, mely igazi nagyágyúk szerepelnek az igen rangos verseny zsűrijében. Az ítészek között van például Pat Metheny, Wayne Shorter, Avicii, a Bastille, Sarah McLachlan vagy éppen Femi Kuti, a több mint negyedszázada alkotó nigériai művész, a legendás Fela Kuti legidősebb gyermeke. A szakma legnagyobb tekintélyei közül a legnagyobb lemezgyártók igazgatóit is megtaláljuk, úgy, mint a Warner, az Atlantic Records, a Columbia vagy a Virgin vezetőit.

Kiss Erzsiék a nemzetközi szakmai elismerés mellett, több tízezer dollár értékű nyereményért szállnak versenybe: az egyes kategóriák győztesei felszerelést, szoftvereket, számos zeneiparhoz kapcsolódó terméket kapnak, a megmérettetés végső nyertese pedig a rengeteg különböző tárgyi ajándék mellett 25 000 dollár pénznyereményben is részesül.

Az általuk nevezett dal, a Van Dala afrikai ritmusokra, hangzásra épít, improvizált vokálokkal, egy játékos, izgalmas hangulatot teremtve meg.

 

 

 

NAPONTA EGYSZER SZAVAZHATSZ AZ EGY KISS ERZSI ZENÉRE ITT!

A döntőbe jutott produkciók névsorát ITT lehet megtekinteni!

A jelöltekre egyébként a közönség is szavazhat. Ha szeretnéd támogatni az Egy Kiss Erzsi Zenét és a többi magyar jelöltet (Király Viktor – Solo, Terek József – Húzzad cigány)

Következő Egy Kiss Erzsi Zene koncert 2015. március 28-án a Fonó Budai Zeneházban a Vodkuval közösen.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. június 1.

Minden eddiginél keményebben szól a The Trousers

Gőzerővel dolgozik hetedik nagylemezén a The Trousers. A budapesti garázs rock/hard rock zenekar a “Necessary Evil” címet adta a korongnak, amelyen az Artist Factoryban, az együttes korábbi dobosának és állandó stúdiósának, Cs. Szabó Zoltánnak a vezetésével munkálkodnak. More

2025. május 25.

Control: megjelent Gently da Spittah új klipje

A tavasz elején megjelenő Gently da Spittah EP Körvonal Control című dalában egy lázálom elevenedik meg. Az impresszióiról, elképzeléseiről és arról beszél a szerző, hogy szerinte mire vágyik minden ember! More

2025. március 6.

Korlenyomat a Honeybeast új dala, az Eladó

A dalhoz készült klipben az egyik leghíresebb magyar, Arató András, azaz Hide the Pain Harold is szerepel. More

2025. március 3.

San Marino után itthon is tarol a Carson Coma új dala

A "Daddy Said No" a san marinói Eurovízió első elődöntőjén debütált, mától pedig már a hazai közönség is bátran fogyaszthatja a képzelt vagy valós zsarnok apáról szóló számot. More

2025. február 28.

Megjelent Beck Zaza első szólóalbuma

A ZAJZAJZAJ február 21-én egyszerre indította el a 30Y és az Esti Kornél turnéját, ünnepli az alkotó közösség új megjelenéseit: Boebeck új EP-jét és egy új nagylemezt, Beck Zaza, a 30Y dobosának első szólóalbumát, melynek címe: félelemből otthon. More

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky