3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. február 26.

Képzelt Város akusztikus duplakoncert a Kis Á-ban

Copyright:

Ha lemaradtál volna a Képzelt Város akusztikus lemezbemutatójáról, most itt az alkalom, hogy egy otthonosabb környezetben pótold az élményt: március 5-én, a Kis Á-ban.

Az idén 10 éves Képzelt Város decemberben jelentette meg IO című akusztikus EP-jét, amelynek címe az évfordulón túl a Jupiter egyik bolygójára utal, hiszen az EP is mintegy mellékbolygóként kapcsolódik Anatolij c. űrutazásos harmadik nagylemezükhöz.

Az IO-n négy régebbi daluk akusztikus újragondolása mellett egy új szám, a Mégis, mindent is helyett kapott, amihez egy, a zenélés meghitt oldalát bemutató videó is készült. Ehhez hasonló intimebb, együtt-lélegzősebb hangulat várható a zenekar következő koncertjén is a Kis Á-ban, ahol az unplugged dalok ezúttal a közönséghez igazán közel, egy otthonos közegben szólalhatnak meg, ráadásul a nagy érdeklődésnek köszönhetően kétszer egymás után!



A kis helyszín miatt, aki mindenképp be szeretne férni a koncertre, a kepzeltvaros@gmail.com e-mail címen biztosíthatja be helyét. A koncert után a zenekar tagjai állnak be a lemezlejátszók mögé és válogatnak kedvenc számaikból. 

Időpont: 2015. március 5., 21:00
Helyszín: Kis Á klub, Budapest, 1053, Irányi utca 25.
Belépő: 1500Ft, előzetes regisztráció szükséges
Facebook esemény

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

2025. január 8.

A Campus idén is nagy bulit ígér – itt vannak az első nevek

A tavalyi fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky