3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. február 13.

Képzelt Város és The Hostages Went Home a GMK-ban

Copyright:

A Képzelt Város és a The Hostages Went Home külföldre költözött tagjai ismét itthon vannak, ennek örömére pedig közös koncertet adnak a GMK-ban 2015. február 21-én. Pont ott, ahol nyáron átmenetileg elbúcsúztunk tőlük.

Mindkét zenekar oszlopos tagja Miskolczi Márton billentyűs-gitáros ugyanis jelenleg Dániában tanít, míg a The Hostages Went Home basszusgitárosa, Mayer Ádám a Stockholm-Budapest vonalon ingázik, dobosa Kádár Eszter pedig nem rég költözött vissza Magyarországra. Így érdemes megragadni az alkalmat, mikor mindkét zenekar teljes tagsága a világ egyazon pontján van!

A Képzelt Város erős alapjait a három gitár adja, míg finom díszeiről a már-már a zenekar névjegyének számító cselló gondoskodik. A zenekar tavaly decemberben jelentette meg IO című akusztikus kislemezét, melyet egyetlen nap alatt rögzítettek a stúdióban, a különleges anyag pedig bizonyítja, hogy az ideiglenes távollét ellenére is képes együttlélegezni és alkotni a csapat. Az IO címe egyszerre utal a zenekar idén esedékes 10. évfordulójára és a Jupiter egyik holdjára is, hiszen az EP mintegy „mellékbolygóként” kapcsolódik az Anatolijhoz, a Képzelt Város harmadik nagylemezéhez.

 

 

A The Hostages Went Home poszt-progresszív rock zenekar tavaly jelentette meg Naturalies című második nagylemezét, melynek dalai szimbólumaival és színek motívumaival teremtenek meg egy olyan bensőséges hangulatvilágot, mely elsősorban a bennünk élő érzéseket jeleníti meg, mint a szerelem, a hazugság vagy éppen a társadalom által ránk kényszerített létformák. A The Hostages Went Home zenéje a lassan hömpölygő énekkel és a helyenként falnak szegező gitárokkal pont ezeket az érzelmi hullámokat képes megragadni.

 

 

Képzelt Város - The Hostages Went Home
Gozsdu Manó Klub, Budapest, VII. Király utca 13.
2015. február 21. 20:30
Belépő: 1200 HUF

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 31.

Rendszerbontó Nagykoncert

Olyan nagyszabású, közösségi és zenei eseménynek ad otthont a budapesti Hősök tere 2026. április 10-én, két nappal a választások előtt, ahol a Polgári Ellenállás szervezésében különleges, „Rendszerbontóként” emlegetett koncert valósul meg. Tovább

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Tovább

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky