3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2015. február 20.

Junkies a Barba Negrában

Copyright:

Tavaly jelentették meg új lemezüket és ünnepelték fennállásuk huszadik évfordulóját, de továbbra sincs megállás: a Junkies soron következő nagyszabású koncertjét 2015. február 27-én pénteken tartja a szinte törzshelyüknek nevezhető Barba Negrában. Vendég a The Grenma és a The Silves Shine lesz!

A jubileum és az új lemez mellett is bőven van miről beszámolni a Junkies-zal kapcsolatban: egyfelől szerves közreműködői egy szintén ikonikus hazai banda ugyancsak huszadik évfordulóját ünneplő Ganxsta Zolee és a Kartel készülődő lemezének, hiszen a jeles ünnep jegyében dolgozták fel Ganxstáék egyik legnépszerűbb dalát, a Telepi gyerekeket, amit a Barna Negra Music Clubban 2015. február 27-én játszanak majd el először élőben.

 

 

Az esemény Facebook-oldalán a zenekar egyébként szavazásra bocsátotta, hogy mely dalok szóljanak meg a koncerten – az első öt helyezett biztosan felkerül a végleges listára, úgyhogy akár te is alakíthatod a fellépés menetét!

Szekeres András a Junkies mellett is igen tevékeny mostanában: Legyél nekem szép című dala versenybe szállt az Index „A Szám” elnevezésű megmérettetésén, amelynek keretében a szakma és a hallgatók közösen választják ki a 2014-es év dalát. András továbbjutott a középdöntőbe, amelynek második csoportjában szerepel – az itteni előadókra február 21-től lehet majd voksolni. A frontember nemrég önálló koncertet is adott, ahol olyan előadók vendégeskedtek, mint a KFT alapítója, Bornai Tibor, vagy az Anti Fitness Clubból ismert Molnár Tamás.

2015. február 27-én a Barba Negrában a Junkies mellett fellép még a skatepunkot játszó the Grenma, valamint a rockabilly-hullámot erősítő The Silver Shine. Gitárriffekben tehát nem lesz hiány!

Jegyek a Barba Negra Music Club recepcióján, illetve az interneten vásárolhatóak.

Junkies, The Grenma, The Silver Shine
2015. február 27., péntek 19:00
1117 Budapest, Prielle Kornélia u. 4.

Jegyárak: elővételben 1300 Ft, a helyszínen 1800 Ft

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky