3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2015. január 16.

Újra Athe Sam a Gödörben

Copyright:

Hosszú szünet után az egykori Gödör Klubban, most G3 Rendezvényközpont (Budapest, VII. Király u. 8-10.) újra indul havi rendszerességgel az Athe Sam Klub. Az Athe Sam Klub az Athe Sam Fesztivál „kistestvére”. A klubban a legjobb hazai roma zenekarok koncertjeit hallhatja a nagyérdemű, valamint roma táncház-és tánctanítás is helyet kap a programban.

A program célja, hogy ingyenes keretek között találkozzanak romák és nem romák, ismerjék meg egymás kultúráját, és nem utolsó sorban remek szórakozást ígérnek ezek a csütörtök esték.

Első alkalommal, 2015. január 22-én a táncház mellett az Etnorom és a Le Rom lépnek színpadra. Az Etnorom együttest tíz évvel ezelőtt alapította a Kalyi Jagból már ismert két kiváló énekes, Künstler Ágnes és Balogh József.

Céljuk a roma folklór széles palettájának bemutatása volt, ám mostanra az együttes ennél többet teljesített, az autentikus roma muzsika közvetítésén túl, azt egyéb országok roma zenei kincseivel, valamint egyéni elemekkel ötvözve, kialakították a maga kategóriájában egyedinek számító roma világzenei stílust. Mindez - az EtnoRom tagjainak virtuóz tolmácsolásában - mára különleges repertoárrá érett, amelyben a tradicionális magyar cigányzenén kívül balkáni, orosz, spanyol, arab, erdélyi, török, szerb számok is helyet kaptak.

A Le Rom zenekar 2010-ben alakult, nevük jelentése "a romák”. A zenekart vezető Kovács Máté folytatja a családi hagyományt, nagyapja Gojma és édesapja Kovács Antal a Romano Drom zenekar vezetője után. Zenéjük rendkívül energikus, a hagyományos folklórt ötvözik balkáni, pop és romános elemekkel. A fiatal zenekar az Athe sam Roma Összművészeti Fesztiválon debütált a Chico & the Gypsies elő zenekaraként, azóta megjárták Európa nagyobb fesztiváljait.

A koncertek után a Korai’s Banditos oszlopos tagja, DJ Ritmo pörgeti a lemezeket.

Az idei második Athe Sam Klubra 2015. február 26-án kerül sor, amikor a Karaván Família és a Szilvási Gipsí Folk Band zenél majd.

Athe Sam Klub: Etnorom, Táncház, Le Rom, DJ Ritmo
2015. január 22. (csütörtök) 20:00
G3 Rendezvényközpont (Gödör Klub)

A rendezvényre a belépés ingyenes!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky