2015. január 9.
Nem meglepő, hogy hatalmas érdeklődés övezi Devin Townsend újabb hazai koncertjét, így az A38 Hajóról egy nagyobb helyszínre, a Barba Negra Music Clubba került át az év egyik legütősebb metáleseményének ígérkező buli.
Ha a rock and roll cirkusz, akkor biztosan Devin Townsend benne a konferanszié, az akrobata, a bűvész és a bohóc egy személyben. A zseniális kanadai gitármágus-zeneszerző-frontember bő két éve már megőrjítette az A38 Hajó közönségét (akkor a Fear Factory előzenekaraként). Márciusban visszatér - ezúttal a nagy érdeklődésre való tekintettel nagyobb helyszínre, a Barba Negrába, hogy bemutassa tavaly megjelent új dupla albumát, a Z2-őt. Így nem csak Devin barátunk tér vissza, hanem egyik legsikeresebb lemezének főszereplője, a mindentudó űrlény, Ziltoid is. És hogy igazi, felejthetetlen progmetál est legyen, arról a két vendég, az amerikai Periphery és a norvég dzsesszmetál-formáció, a Shining is gondoskodik.
Kevés nagyobb formátumú alakja van a progresszív metálnak, mint a karakteres kanadai gitár-, zeneszerző- és színpadi zseni, Devin Townsend. Talán csak Frank Zappáéhoz mérhető az az áradó kreativitás, humor, lazaság és mélység, amivel Townsend a zenéhez közelít. Komponistaként, zenészként, énekesként és producerként elképesztően gazdag életművet épített az elmúlt közel húsz évben. Gyakran több lemezt is kiad évente, megszámlálhatatlan együtt- és közreműködését talán még a legvadabb rajongók sem képesek követni.
Bármihez nyúl Townsend, biztosan arannyá válik a kezei között. Rockopera? Jöhet. Extrém metál? Simán. Rádiósorozat? Magától értetődik. Konceptelemez? A legnagyobb könnyedséggel. Letaglózó erejű színpadi show? Valósággal lubickol. Diszkó? Belefér. Indusztriál? Együttműködés a Front Line Assembly-jal. Thrash? Ott van korábbi zenekara, a Strapping Young Lad. Elképesztő munkabírás, áradó ötletek, perfekcionista játékstílus, teátrális előadások, vendégeskedések a Stuck Mojo, Steve Vai, a Soilwork, a Gojira, a Lamb of God, a Skinny Puppy vagy a Gwar lemezein... Devin Townsend kétségkívül zseni, amit idén is bizonyít. Májusban jelent meg legutóbbi lemeze, a Causalities of Cool, de októberben már új lemezt mutatott be: 2007-es csúcsműve, a Galaxis útikalauzt és a hatvanas évek trash-scifisorozatait parodizáló konceptlemeze, a Ziltoid the Omniscient folytatását jelentette meg Z2 címen. Monumentális dupla album, ami épp olyan szórakoztató, viccesen komoly és változatos mű, mint előzménye. És hogy mennyien várják a produkciót, mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy 2015 áprilisára (!) meghirdetett Royal Albert Hall-beli fellépésére alig három nap alatt elfogytak a jegyek. Most kiderül, hogy Budapest csattanós választ ad-e Londonnak, és mennyi idő alatt kelnek el a jegyek. Mert telt ház lesz, az bizonyos, hiszen egy ilyen korszakos zseni ritkán fordul meg Magyarországon.
A zenekar tagjai:
Devin Townsend: gitár, ének
Dave Young: gitár, billentyűsök
Brian Waddel: basszusgitár
Ryan Van Poederooyen: dob
Az egyik előzenekar, a Periphery szintén két éve lépett fel Budapesten, akkor a Dream Theater előzenekaraként. Ott a közönség egy részének kicsit sok is volt a djentes matekmetálból - most, Townsend előtt biztosan értőbb fülekre talál majd. Zúzós, matekos, thrashes alapok felett magasan szárnyal Spencer Sotello meglepően kristálytiszta éneke. Az aránylag fiatal, mindössze kétlemezes zenekar karrierje láthatóan töretlenül ível felfelé, és koncertje tökéletes felvezetés lesz a DTP produkciójához.
A zenekar tagjai:
Spencer Sotello: ének
Misha Mansoor: gitár
Jake Bowen: gitár
Mark Holcomb: gitár
Adam Getgood: basszusgitár
Matt Halpern: dob
Az est harmadik fellépője régi motoros, és igazi, vájtfülűeknek szóló különlegesség. A norvág Shining, az énekes-szaxofonos-frontember, Jørgen Munkeby projektje aránylag visszafogott, akusztikus dzsessz-zenekarként kezdte másfél évtizede, aztán szép lassan, lemezről lemezre tolódott el a rock, a progrock, aztán a zúzós, punkos-indusztriális progresszív metál felé. "Blackjazz" - a Shining nagyjából így írja le sem-sem, vagy inkább is-is muzsikáját: metál is meg dzsessz is, amibe némi kortárs komolyzene is vegyül, meg persze újhullámos elektropop, avantgárd meg egy csomó minden. Első pillantásra talán riasztóan hathat ez a leírás, de a Shining egészen egyedi, hatásos és egyáltalán nem hallgató-ellenes zenéje valódi különlegesség, egy nem mindennapi este, egy nem mindennapi klubkoncert tökéletes nyitánya.
A zenekar tagjai
Jørgen Munkeby: ének, szaxofon, fúvósok
Tor Egil Kreken: basszusgitár
Håkon Sagen: gitár
Torstein Lofthus: dob
A programváltoztatás jogát fenntartjuk. Részletes program, bőséges információk, interjúk, fotók, galériák, belehallgatás, fórum és jegyvásárlás a www.a38.hu oldalon. A koncertre jegy vásárolható bankkártyával vagy MasterCard Mobile alkalmazással az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón és a Barba Negra Music Club recepcióján. Kapunyitás a programok meghirdetett kezdése előtt egy órával. A koncertteremben tilos a dohányzás, dohányzó vendégeink az A38 Hajó fűtött orrteraszán gyújthatnak rá.